Posts Tagged ‘Rózsa’

h1

A kidobott 2.0-ás verzió

augusztus 25, 2009

Itt közlöm a kidobott 2.0-ás verziót. A 3.0 másmilyen lesz, szinte teljesen, ettől függetlenül akadnak elszórva információk, amelyek poénokat lőhetnek le, ezért aki nem szereti előre tudni, mi történik, ne olvassa.

Én szóltam.

(Azt pedig egy későbbi bejegyzésben majd elmondom, mi volt ezzel a változattal a baj.)

Read the rest of this entry ?

Reklámok
h1

A nagy hajrá

május 15, 2009

Köszönöm mindenkinek a bátorítást és a hitet, erőt adott a nagy hajrához, amelynek eredménye így a nap közepén: 32K, vagyis tegnap óta 21K-t tettem le az asztalra, így teljesítettem a havi kvótát. Nem valószínű, hogy éjfélig haladni fogok, ugyanis meglátogatom a Figurákat. A nyertes tippelő tehát Krax-Szí, aki 19K-t jósolt nekem. Ígéretemhez híven máris küldöm neki a második jelenetet.

De hogy a többiek se maradjanak olvasnivaló nélkül: itt egy incifinci átkötő a második jelenet mögül: Read the rest of this entry ?

h1

Legelső jelenet

május 5, 2009

Remélhetőleg megmarad; de ilyenkor még minden változhat.

***

Az első érzés a testét karikába hajtó, izzó éhség volt. Aztán a düh afölött, amit tettek vele.
Fölmagasodott, túlnőtte a fákat, a házat, amelynek eresze alatt annyira szeretett régen üldögélni, míg esett az eső, és nézni, ahogy elázik a világ, a hegycsúcsot. Amikor már a csillagokat is szinte megérinthette volna, ráébredt, hogy nem ő a hatalmas; a szárnyai vitték föl az égbe. Onnan nézett le a három apró alakra.
Az éhség fölperzselte bensőjét, kínjában fölordított. Nem ismerte meg a tulajdon hangját.
Három nő: egy vén, egy asszony és egy leány. Egyre élesebben látta ismerős-ismeretlen vonásaikat, ahogy feléjük zuhant az égből. Száját nagyra tátotta.
–Rózsa! – kiáltott rá az asszony. – Én vagyok, fiam!
Igen, gondolta Rózsa, és kettétépte. Meleg, nyers íz a szájában. Az éhség felmordult benne. A ruhát, ékszereket, cipőt is lenyelte, türelmetlenségében fölsebezte ajkát az egyik törött csonttal, fogai köré haj tekeredett. A nő teste egy nyeletre csúszott le.
A vénség keze a levegőbe lendült, hogy magához rántsa egy varázslat szálait. Rózsa hosszú, izmos nyakával ütötte le. Reccsenés, ahogy eltört a törékeny gerinc.
Inak, rágós falat.
Még!
A harmadik sós volt, mintha egész teste könnyben fürdött volna. Vagy a saját könnyei csorogtak le tátott száján a torkába?
Nem gondolkodott. Tépett, nyelt.
Még mindig tombolt benne az éhség, és nem volt semmi, amit fölfalhatott volna. Vergődve zuhant a földre, teste mély árkokat szántott a hegyoldalba, szárnya fákat döntött ki.
Éhség ordított benne, elnyomva gondolatait.
Még!

h1

A kidobott kezdet

április 27, 2009

A kukába dobott kezdés (vigyázat, Ólomerdőt még nem olvasott látogatók számára spoilereket tartalmaz!):

A szarvas patái fémesen zörögtek az erdő acélavarjában; a fémtörzseken megvillant csillagsugárként derengő bundájának sápadt visszfénye, és a levelekről visszaverődve ezernyi szemet villantott fel, mintha a Rengeteg hunyorogva, baljóslóan követte volna futását.
Talán úgy is volt; elvégre, akik elől menekült, ha éppen úgy tartotta kedvük, mindent láttak, ami a Birodalomban történt, és valamennyi lakó életének sorsszálait megcsavarhatták. A szarvas mégis érezte, hogy ezúttal nem figyelik, csak a madarak riadnak föl a lombkoronákban, ahogy elcikázik az acélerdő fái között, sebesebben, mint a szél, de még nem olyan sebesen, mint a gondolat. A tudat, hogy megszabadult, föllelkesítette: a fű is alig hajolt meg lába nyomán, a levegő pedig édes volt és friss, akár a borsmenta.
Szabad volt, hogy azt tegyen, amit akar; szabad, hogy tévedhessen akár, és nem volt senki, aki megállítsa. Mostohái, akiknek gondoskodása és szigora elől rohant most el, jól kitanították; és ahogy száguldott az erdőben, meleg leheletfelhőkben kikiabálta magából a hatalom szavait, amelyek megnyitották előtte a tündérek és emberek világát elválasztó határt. Read the rest of this entry ?