Posts Tagged ‘Rabonbán’

h1

A kidobott 2.0-ás verzió

augusztus 25, 2009

Itt közlöm a kidobott 2.0-ás verziót. A 3.0 másmilyen lesz, szinte teljesen, ettől függetlenül akadnak elszórva információk, amelyek poénokat lőhetnek le, ezért aki nem szereti előre tudni, mi történik, ne olvassa.

Én szóltam.

(Azt pedig egy későbbi bejegyzésben majd elmondom, mi volt ezzel a változattal a baj.)

Read the rest of this entry ?

Reklámok
h1

Keressük a szívet

június 18, 2009

Bár elbuktam és nem sikerült teljesítenem a havi kvótát, nem szeretném, ha hiába vártatok volna, ezért itt egy rövid részlet a második fejezetből (reményeim szerint még nem lő le komoly poénokat). Ebből valószínűleg rendszer lesz, amennyiben meg tudom oldani anélkül, hogy túl sokat fölfednék a cselekményből. Nem akarom a felfedezés örömét elrontani, ha majd a teljes regényt fogjátok kézbe. Read the rest of this entry ?

h1

A kidobott kezdet

április 27, 2009

A kukába dobott kezdés (vigyázat, Ólomerdőt még nem olvasott látogatók számára spoilereket tartalmaz!):

A szarvas patái fémesen zörögtek az erdő acélavarjában; a fémtörzseken megvillant csillagsugárként derengő bundájának sápadt visszfénye, és a levelekről visszaverődve ezernyi szemet villantott fel, mintha a Rengeteg hunyorogva, baljóslóan követte volna futását.
Talán úgy is volt; elvégre, akik elől menekült, ha éppen úgy tartotta kedvük, mindent láttak, ami a Birodalomban történt, és valamennyi lakó életének sorsszálait megcsavarhatták. A szarvas mégis érezte, hogy ezúttal nem figyelik, csak a madarak riadnak föl a lombkoronákban, ahogy elcikázik az acélerdő fái között, sebesebben, mint a szél, de még nem olyan sebesen, mint a gondolat. A tudat, hogy megszabadult, föllelkesítette: a fű is alig hajolt meg lába nyomán, a levegő pedig édes volt és friss, akár a borsmenta.
Szabad volt, hogy azt tegyen, amit akar; szabad, hogy tévedhessen akár, és nem volt senki, aki megállítsa. Mostohái, akiknek gondoskodása és szigora elől rohant most el, jól kitanították; és ahogy száguldott az erdőben, meleg leheletfelhőkben kikiabálta magából a hatalom szavait, amelyek megnyitották előtte a tündérek és emberek világát elválasztó határt. Read the rest of this entry ?

h1

Sárkányölő

április 27, 2009

Mese az Ólomerdő múltjából.

***

Vannak előre elrendeltetett sorsok – az enyém az volt, hogy hőssé legyek. Mindent erre tettem föl: megölöm a sárkányt és elveszem a királylányt. Mit kívánhatnék többet?
Amikor összecsaptam a sárkánnyal, még nem tudtam, miféle jutalom vár rám. Csak tettem a dolgom, amire születtem, amire neveltek. Hiszen legkisebb fiú voltam, születésem éjszakáján nappali világossággal égett egy csillag, egy táltos istállójában szolgáltam meg a kardomért – nap nap után hordtam ki a ganét, egy tányér levesen éltem, és az a ló végig gúnyosan meredt rám. Mindennap elmentem a karóba húzott fejek mellett, és amikor a varjak utánam kiáltottak: „kár, kár, kár érted”, már majdnem föladtam.
Biztos voltam benne, hogy nekem célom van. Egy napon betörtem a lovat; végigtáncolta a Tejutat, patáival csillagokat rúgott le az égről, és gonoszul nyerített. Fogai élesen villantak, akkor már tudtam, hogy kiknek a húsán élt addig.
A sárkányokról csak annyit tudtam, hogy tüzes leheletük perzsel, és a Rengetegben élnek. Nekem pedig le kell győznöm őket, mert ezt mondták a szüleim, ezt a tanítómesterem, ezt az összes koldus, rőzsegyűjtő öregasszony és beszélő állat, akivel utam során találkoztam. Csak a táltos sziszegte oda, hogy sosem fog sikerülni, hogy elbukom, és csontjaimból kutyák szopogatják majd ki a velőt. Read the rest of this entry ?