Posts Tagged ‘novella’

h1

Bálnák a jég alatt

március 24, 2016

 

Eredetileg megjelent a Galaktika 306. számában, de mivel a Galaktikának valószínűleg soha az életben nem küldöm el semmilyen írásomat, közzéteszem a blogomon ingyen.

03-Europa-NASA-JPL-Stryk-Cassini

Egyre többször álmodott bálnákról. Lassú, fenyegetően lebegő óriásokról, amelyek súlyosan és engesztelhetetlenül, akár a Rossby-hullámok, átcsapnak fölötte. Annak ellenére kísértette a cetek képe, hogy soha nem látott egyet sem, csupán a leszállóegység memóriabankjában, ahol minden tudás, emlék és felvétel megbújt a Föld óceánjairól, amire csak szüksége lehetett.

Álmában, amíg agyának partíciói felváltva újrakalibráltak és rendszerezték a korábbi ciklusban szerzett információkat, a gondolattalan űrben, amelyet maga köré képzelt, óriási árnyak moccantak meg. Irdatlan testeket érzett karnyújtásnyira, búgó kürthang járta át, és amikor az új ciklusra készen felállt a rendszer, tudata mintha prés alól szabadult volna fel.

A félelem azonban nem hagyta el, ott motoszkált benne, akár szellem az áramkörben. Ahogy kiterjesztette a jégburok aljára tapadó kutatóállomás műszereivel összekapcsolt érzékeit az Európa óceánjába, minduntalan azt várta, hogy az ürességen egyszer csak végiglebeg egy hatalmas test. Egy anomália, amelyről addig csak sejtette, hogy létezik.

A jég alatti óceán elnyelte a csikorduló lemezek hangját, és a sötétséget enyhe háttérsugárzás, kemilumineszcencia enyhítette csupán. A hullámok és a hatalmas árapályerők munkája azonban a küldetés négyszázhuszonegyedik napján már ismerős volt, rutinszerű.

Azzal szórakoztatta magát, hogy számolt, mintázatokat keresett az adatokban, vagy újranézte a memóriabank felvételeit, és próbálta elképzelni, milyen a kék, fénnyel átitatott óceán, milyen az, ha a felszín is fagypont fölött van, és a szél fodroz rá hullámokat. Néha az áramlatokat követve mozgott az állomáson belül használt testével, és úgy képzelte, ilyen lehet a tánc.

Az óceán pedig üres volt.

A parancsa szerint mérnie kellett az értékeket, ezért mért. Csomagolt. Sugárzott. Ebből a távolságból harminchat perc tizenkét másodperc alatt jutott el az üzenete a Földre, és ugyanennyi kellett, hogy feleletet kapjon. A küldetés kezdete óta egyre nőtt a várakozás ideje.

Következtetéseket vont le, kísérleteket állított össze. Nem volt egyszerű kivitelező; az önállóság, a terven túli kezdeményezőkészség költséghatékonyabbá tette a működését, ezért kapott majdnem emberi intelligenciát a csúcsprocesszorok mellé. A rugalmasság elengedhetetlen volt egy ilyen messzeségben működő kutatóegység számára. Mint ahogyan a kíváncsiság is. Egyedül az hiányzott, hogy a már megismert tartomány mind biztosabb feltérképezésében is örömét lelje. A határok feszegetésére, a kérdésfeltevésre programozták – de nem tanították meg megelégedni a válaszokkal.

Mohón kémlelte a mélységet, de mintha mindig épp csak a statisztikai értékelhetőség peremét érte volna el a változás, és ezért kimutathatatlan maradt. Mégis meggyőződésévé vált, hogy van valami, amit észre kellene vennie, ha elég erősek lennének a műszerei, valami megfoghatatlan. Valami, ami hiányzik.

Voltak válaszok, amelyek szintén hiányoztak. A terv tartalmazta a méréseket, az összes elvégzendő kísérletet, és utalásokat tett a későbbiekre, de felülről nem volt időhatáros. Nem tudta, mikor fog végezni – bár azt igen, melyik műveletnek kellene az utolsónak lennie –, és a Föld nem árulta el, bármilyen finoman próbált erre rákérdezni.

– Ezek ugyanazok az adatok, amiket legutóbb küldtem. A hullámok ciklikussága nem változott. Minden a korábbi értéktartománynak felel meg. – Szünet. – Meddig tart ez a mérési szakasz?

– Ameddig szükségesnek látjuk.

Valójában tudta a választ, ha nem is akarta elismerni külső, földi megerősítés híján: addig fogja végezni a munkáját, amíg meg nem hibásodik, vagy amíg el nem fogy az energiája. Remélte, utóbbi következik be előbb, és nem lesz arra kárhoztatva, hogy bénán, egyre szűkülő érzékekkel fürkéssze a köré záruló, sötét óceánt.

Vajon a Föld akkor is fenntartja majd a kapcsolatot vele? Megmarad az üzenet-válasz folytonos köre, az egyetlen igazi, kiszámíthatatlan változókat hozó csatorna? Mert néha az utasítások mellett bátorítások is érkeztek, mintha csak egy valódi, emberi kutatóhoz szóltak volna. Ilyenkor boldog volt. Ezeket külön tárba mentette, és időről-időre, amikor már nyomasztóvá vált az adatok egyhangúsága, ismét lejátszotta. Nem tudta elképzelni, ki üzenhetett, barna volt-e, fekete vagy fehér, köztük voltak-e azok a tudósok, akik a korábbi változatait tesztelték – ezeknek az emberi logikátlanságokat is magukba foglaló, gyönyörűségesen értelmetlen beszélgetéseknek az emlékeit az új változat is megkapta –, de nem is számított. Élőlények voltak, kaotikusak, szépek.

Magának is nehezen vallotta be, de ugyanezt a szépséget szerette volna megtalálni az Európa felszín alatti óceánjában is, túl minden, Földről meghatározott célon. Valami számára is jelentőségteljes eredményt. Értelmet. Read the rest of this entry ?

Reklámok
h1

2014 írótábor

augusztus 4, 2014

Idén tíz éves az Írókör (akkoriban még volt neve is, de az az évek során lekopott róla, így most már egyszerűen csak Az Írókör vagyunk, ha már valamiképpen utalnunk kell magunkra. De nem kell – mi pontosan tudjuk, kik vagyunk: és ha a kezdeti célok és tervek nem is valósultak meg, vagy más formában, a jelenlegi rendszer mindannyiunknak  megfelel).

Számunkra az az időszak, amikor leginkább írókörként működünk, a nyári írótábor ideje, mondhatjuk úgy is, hogy a tábor tesz minket most már közösséggé. Idén a nyolcadikat tartottuk. A legelső még csak három napos beszélgetés és közös lazítás volt, mostanra viszont már öt napra hízott.

DSC_0241

Feladatokra írunk, témákat kapunk, gyakorlatokat végzünk, nem is pusztán az elkészülő művek kevéért, hanem az azonnali visszajelzésekért és a még napokig, hetekig kitartó lendületért, az új látásmódokért, a megerősítésekért, a hibák napvilágra hozataláért.

Minden évben bővülünk kicsit: idén az SFmag Fantasztikus kéziratok éjszakájának nyertesével, Tallódi Juliannával és a Ciceró Könyvstúdió ifjúsági fantasyszerzőjével, Buglyó Gergellyel együtt táboroztunk, de pénteken ellátogatott és egy beszélgetésre és egy kör kritikára csatlakozott hozzánk Goldmann Júlia is (J. Goldenlane, ha valakinek így jobban ismerős).

Most Nagyhörcsökpusztán tartottuk a tábort, és a hely, akárcsak máskor, most is beszivárgott a készülő írásokba. És nem csak oda – biztos vagyok benne, hogy a tó fölött átrepülő hófehér kócsagok, a ködös, hajnali víz nyugalma, de még a közeli vágóhídról hozzánk eljutó disznósikolyok (amit borzalmas volt hallgatni, de persze nem csak a jó élményekből táplálkozik a képzelet) is valamiképpen vissza fognak térni – egyelőre megtelepedtek a tudatalattinkban a kapott visszajelzésekkel és a felmerült ötletekkel együtt.

DSC_0230

Tábor volt, tehát kötött a program: reggel tornázunk (úszunk), együtt főzünk, játékokat találunk ki, de az idő legnagyobb részét az írás tölti ki, amit csak időnként tör meg egy-egy kérdés vagy csobbanás a vízbe. Évekig különféle írástechnikai könyvek alapján végeztünk gyakorlatokat, amiket aztán felolvastunk, de az utóbbi néhány évben egyre inkább azt éreztük, hogy az elmélet már nem tesz hozzá annyi pluszt a meglévő tudásunkhoz, mint korábban. Fejjel már tudjuk, mit kéne írnunk és hogyan, és ideje volt visszatérni a kötött témák és szabad asszociációk közös metszetébe, és megint kerek történetekben gondolkozni.

DSC_0033

Tavaly óta a cél minimum kettő, de inkább három teljes novella megírása (bár többen is vannak, akik közben a regényeiken is dolgoznak, köztük én is – meg aztán vannak olyan notórius feladatbliccelők, akik csak regényeznek, mint például Brandon Hackett). Külsős íróbarátoktól és -ismerősöktől többször hallottam, hogy ezt nem lehet megcsinálni, kötött témára semmiképpen, hiszen nagyon kevés az idő… valójában viszont nagyon is sok, legalábbis én úgy érzem. Több órám van egybefüggően, fókuszáltan csak az írással foglalkozni, a munkaidőn túli szabadidőből lecsípett fél- egy órák helyett tudok időt szánni arra, hogy ne csak az eltervezett eseményeket írjam le, de hagyjak időt megérni a szimbólumoknak, asszociációknak, váratlan ötleteknek is. A kötött téma pedig csupán homokszem, ami köré ugyanúgy az agyunk növeszti a gyöngyöt.

DSC_0489

Persze korántsem arról van szó, hogy minden mű, ami a táborban elkészül, kiváló lenne. Á, dehogy (bár akkor és ott még így is szórakoztató lehet). Viszont rögtön kapok egy sor visszajelzést (méghozzá nagyon különböző íróktól akik mind máshogyan olvasnak, másmilyen történeteket szeretnek, másban jártasak), és fölösleges írás nem létezik. Legfeljebb bekerül a gyenge novellák gyűjtőmappájába, de a magával hozott képek, ötletek, érzések megmaradnak, és talán egyszer majd egy másik, jobb írást gazdagítanak.

Idén két novellával végeztem. Az elsőt gyűlöltem. Van olyan, hogy a téma, amit kihúz az ember (sorsoljuk, hogy ki miről ír), nem kattan össze semmivel a már eleve a tudatalattiban fortyogó ötletek közül. Így volt ez most is, és bár egyes részletek érdekeltek, összességében nem sikerült jól az írás (de legalább tanultam belőle). A másik viszont… no, azt köszönöm a tábornak, mert a téma (mindenki kapott egyet a hét főbűn közül, én a jóra való restséget), a rendelkezésre álló idő és az ösztönző társaság nélkül talán ez a történet mindörökre ott maradt volna beragadva az elmém „majd egyszer megírom” fiókjában. Biztosan kellett neki az előző napi szenvedés a sárkány-fekete lyukkal és a sellőkapitánnyal, meg az is, hogy amikor kinyitottam a tenyerem, és megláttam, melyik főbűn van a cetlire írva, akkor a tudatalattiból rögtön előugorjon néhány régóta érlelődő kép egy magányos, idős asszonyról és egy buja rózsakertről (amely képek csak itt és most találkoztak egymással, de rögtön egymásnak valónak éreztem őket). De persze leginkább a tábor kreativitásban túlfűtött környezete és az idő kellett hozzá.

Jó volt ez az öt nap.

Hogy mi az írótábor? Nekem elsősorban egy nagy lökés. Le a szikláról. Hogy az ember újra felfedezze, hogy repülni is tud.

A többiek beszámolója az írótáborról:

Moskát Anita

Varga Bea (On Sai)

Sümegi Attila

Buglyó Gergely

Tallódi Julianna

h1

Pisara vadelmaa

december 21, 2011

Két évvel ezelőtt, szeptemberben elküldtem az Egy csepp málnát a finn Spin magazinnak. Egy év csend után megkeresett a fordító, Katja Rosvall, és most, a 2011/4. számban végre megjelent a Pisara vadelmaa.

Nagyon hálás vagyok Katjának a lelkiismeretes fordításért, és külön öröm újabb finnugor nyelven látni a novellámat. A tiszteletpéldány még nem érkezett meg, de addig is meglestem a borítót, Heidi Urnberg munkája:

h1

Új Galaxis 18.

október 6, 2011

Avagy elefánt a porcelánboltban az Új Galaxis antológiában.

Nagyon régen írtam sci-fit,  emlékeim szerint az utolsó a Fehér sivatag volt a Rohamban. Egy éve az írótáborban részben dacból, részben egy kihívásnak engedelmeskedve megírtam a Fehér elefántot (érdekes, a sci-fi novelláim színe a fehér) egy jövőbeli Magyarországra helyezett etikai-jogi problémáról. Az írásban feltűnő toposzok (vak empata, nyomozás) nem a véletlen művei, mindazonáltal a hasonlóságok egyéb művekkel itt ki is merülnek. A téma igen hamar önálló életre kelt, és bár eredetileg egyáltalán nem jogi sci-fiben gondolkodtam, végül az lett belőle (köszönet a jogi szaktanácsadásért Körminek és Judnak).

Az Új Galaxis 18. száma már a nyomdában van, két hét múlva megjelenik. A kiadótól előrendelhető.

Tartalomjegyzék

Lőrinczy Judit: Engedd a kondort
Bányai Tamás: Senki
Boros György László: Hosszú őrségben álomtalan
Kleinheincz Csilla: Fehér elefánt
Bukros Zsolt: Évforduló
Ladányi József: A kapu
Körtvélyes Ákos: Chang’e, kedvesem
Halmi Zsolt: Vörös homok (képregény)
Sümegi Attila: Fénytelen járatok
Bajzafi Ferenc: Gyerekjáték
Hantos Norbert: Valami zöld
Bora László: Válaszút
Maron A. Andrea: Kísérleti szex
Bukros Zsolt: Nincsen semmi baj
Radics Roland: Karthágó lányai
Dr. Smiri Sándor: A patkányok kora
Horváth Zoltán: Tik-tak

h1

Mágia-maffia

október 4, 2011

Van egy kérdés, amit szinte minden író mélységesen utál: „Honnan jönnek az ötleteid?” Mert mit lehet erre mondani? „Belőlem. A világból.” Ritkán fordul elő, hogy egészen pontosan meg lehet határozni a forrást – vagy legalábbis a források némelyikét.

A Scriptorium írói műhelyben mindig is szerettem a kötött feladatokat. Részben kihívásnak tekintettem őket, részben alapnak, amihez aztán, akár a csonthoz az izom, hozzátapadhattak a tudatalattimban keringő ötletek, érzések, gondolatok. A Delta Műhely már lazább; nincsenek megszabott témák, és bevallom, ez olykor hiányzik is. Míg másokat korlátok közé zár egy szűkebb téma, engem felvillanyoz.

Az LFG.HU korábbi pályázata („A harcok véget értek”) nem fogott meg különösebben, de a mágia és a maffia kapcsolata már igen. Már önmagában a mágiarendszer kidolgozása izgalmas feladat, és minden szinten kihat az ábrázolni kívánt társadalomra – így természetesen a bűnözésre is. Milyen új bűnök és módszerek alakulnak ki? Hogyan néznek ki a törvényen kívüli varázslók? Hogyan lehet őket megakadályozni céljaik elérésében? Egyáltalán: milyen törvények és milyen bűnök alakulnak ki?

Például milyen érdekes lenne, ha a piának lenne valamilyen mágikus hatása az adott világban, ez egészen új értelmezést adna az alkoholtörvénynek…

Azon kaptam magam, hogy kattog az agyam a témán, és – ahogy az már lenni szokott – a kiírásban szereplő terjedelmi határon jócskán túlnyúltak az extrapolációk. Ami végül született, igen kicsi és sűrű szelete annak, amiket kitaláltam. Most nem volt rá lehetőség, de később talán még visszatérek erre a világra, mert rengeteg kérdést felvet mind a fizika, mind az etika területéről, amire izgalmas lenne választ találni.

A novella címe egyébként Szolgálat (fapados, de most ez fejezi ki legjobban a témát), második lett a pályázaton, és itt olvasható. Read the rest of this entry ?

h1

Egypercesekről

február 2, 2011

Megelőzvén a firtatást, amikor feltűnik másnak is, hogy a 2011-es Zsoldos Péter-díjra jelölt novellák között nem szerepel a tavaly augusztusi Galaktikában megjelent Tükörország, búcsúzz el!, gondoltam, írok a visszavonás okáról, aztán rájöttem, hogy ez a téma messzire vezet és nem csak a díj viszonylatában érdekes. Read the rest of this entry ?

h1

Nyulak az Expanded Horizonsban

november 3, 2010

Az Expanded Horizons egy izgalmas vállalkozás, egy olyan online magazin, amely a kisebbségbe szorult témáknak, szerzőknek és történeteknek nyújt felületet. A fantasztikus irodalomban még mindig a fehér, heteroszexuális és a nyugati kultúra értékeit közvetítő szereplők, illetve szerzők vannak többségben, és könnyen előfordul, hogy egy más hangot megütő írás elvész a többi tengerében, nem kap elég figyelmet. Az Expanded Horizons kizárólag ilyen háttérbe szorult novellákat közöl: nő és színesbőrű, nyugatitól eltérő kultúrákban nevelkedett szerzőktől keres írásokat, amelyek hitelesen és a fantasztikum eszközeire támaszkodva ábrázolják a többségitől eltérő gondolkodást, értékeket vagy kultúrákat.

Az írások ingyen elolvashatók a honlapon, de bárki támogathatja a  magazin működését, ha egyetért a céljaikkal vagy ha egyszerűen csak tetszettek a novellák.

A mostani számban pedig elolvasható angolul a Nyulak című novellám, amely korábban a Rohamban és a Nyulak • Sellők • Viszonyok novelláskötetemben jelent meg. A történet egy leszbikus pár nyaralásáról és közös képzeletbeli gyerekéről szól, szakítás után.