Gyanítom, hogy már unjátok, de bejelentéssel érkeztem: megint újrakezdem az Ólomerdő2-t. Máskor is hosszú az útkeresés, ezúttal még hosszabb; talán feltűnőbb is, mivel a kezdetektől dokumentálom a regény elkészülését.
Ezúttal azonban nem bánom, hogy megint ki kell dobnom, amit megírtam; mert tudom, hogy az új változat helyrerántja azokat a laza eresztékeket, amik miatt az előző verziót erőtlennek éreztem. Múltkor Levin javításai kapcsán ráébredtem arra, hogy rossz nézőpontot választottam; most pedig – nem tudom, minek a hatására, talán az a sok gyakorlat és elméleti anyag, ami az elmúlt hónapokat kitöltötte, végre leülepedett; vagy mert jó könyveket olvasok* –, reggel egyszer csak belém hasított**: rossz helyen kezdtem a regényt. Bár sokszor működik, ha a történet abban a pillanatban indul, amikor az addigi stabil állapot felborul, itt valamivel később kell indítani, amikor már Emese szembesülhet a felborult állapotokkal. Read the rest of this entry ?