Posts Tagged ‘előzmények’

h1

Fél kisregény

augusztus 21, 2011

Az elmúlt héten Erdélyben táborozott az Írókör. A hat (ebből három tisztán írással töltött) nap alatt végigvettünk egy komplett, kisregényírásról szóló tananyagot, és ki-ki dolgozott a kisregényén, regényén, novelláján a gyakorlatoknak és tippeknek megfelelően.

Hogy idén ez volt a téma, az önös érdeknek köszönhető: rájöttem, hogy közbe kell iktatnom a nagy folytatás előtt még egy epizódot az Ólomerdő szereplőinek életéből. Az elmúlt hónapok alatt az is letisztult, pontosan miről fog szólni, és az utazás előtti napokban már azt is tudtam, ki lesz a nézőpontkarakterem. Akire korábban sosem gondoltam: Lóna.

Az információadagolás problémájába már korábban is belefutottam. Ha Emese maradt volna a fő karakterem, az előzmények miatt érzelmi felindultsága már a történet kezdetén olyan nagy lett volna, hogy az hiteltelenné, melodramatikussá tette volna az egész kisregényt – és úgy érzem, még így is vékony jégen táncolok. Lóna hideg, de erős és letisztult érzésekkel bíró, tündérmódra gondolkodó karaktere jó Watsonná teszi: amit ő megmutat, abból leszűrhetjük, min megy keresztül Emese, de mivel nem érti meg a tulajdon lányát, a feszültség is megteremtődik közöttük.

Nem gondoltam volna, de a folytatás (vagyis a középső rész) kamaradráma lesz, Lóna és Emese szembenállásának története, kevés szereplővel, sok visszaemlékezéssel és egy nagy titokkal és nem kevésbé nagy veszedelemmel, hogy a valódi folytatásban már minden szereplő a helyén lehessen, amikor megrázom és felborítom a teljes Tündérországot.

A kisregényes előadásoknak megfelelően ezúttal készítettem egy szinopszist, ami nagyon hasznosnak bizonyult, hogy fókuszban tudjam tartani a történetet, sőt: a legmeglepőbb számomra az volt, hogy hígítani voltam kénytelen a drámát és az expozíciót, így behoztam egy harmadik karaktert is.  A főbb pontok ki vannak jelölve, a golyó pedig gurul – remélem, a kisregény másik fele is elkészül hamarosan. A pálya már készen áll, csak be kell járni (aztán pedig újraírni, újraírni és újraírni).

Azt pedig nagyon remélem, hogy nem kell x-edszerre is kidobnom 50-100 ezer leütésnyi szövegeket. Figyeljétek a számlálót!

***

Hétszer hét nap telt el a villámok órája óta. Hétszer hét napja voltam ismét önmagam, az ezüsterdő úrnője és özvegy.

A történetem nem itt kezdődik; elmondhatnám, hogyan találkoztam egy emberrel az erdőn, és hogyan hagytam ott a tündérek földjét érte; hogyan árult el engem és hogyan árultam el aztán én őt; mesélhetnék az átok hosszú éveiről, amelyek végtelen nappalnak és végtelen éjszakának tűntek, és miközben hattyúként úsztam az ólomerdő fagyszürke taván, a lányomról álmodtam, akit hátrahagytam. Elregélhetném az ő meséjét is: hogyan jött el értem és hogyan szabadított meg, mi történt aznap a ribizlibokros kertben, az emberek földjén, amikor kétszer egymás után lecsapott a villám – de ezen történetek közül néhányat már bizonyosan hallottál, még ha álmodban is.

Nem itt kezdődik tehát, én mégis itt kezdeném: ahogy újra felöltöm a hattyúbőrt, és fehér szárnyamat kitárva elrúgom magam a torony ablakából, hogy átrepüljek a Héterdőt és az emberek Gödöllőjét elválasztó határon, és hazavigyem végre a lányomat oda, ahová tartozik.

h1

Tábori munka

augusztus 20, 2009

Múlt héten lezajlott a harmadik Delta Műhely írótábor. Öt nap írástechnika, gyakorlás, nevetés és agytorna. Bevallom, nemigen került elő az Ólomerdő2, mivel a gyakorlatok jobbára  irányított jelenetírásból álltak, de nem mondhatom, hogy nem volt hasznos – a feldolgozott könyvben foglaltak és a feladatmegoldások nem múlnak el nyomtalanul, biztos vagyok benne, hogy kamatoztatni fogom, ha máshogy nem, majd Fred feldobja.

Az egyik gyakorlat viszont az Ólomerdőhöz kapcsolódik – ez a jelenet nem kerül be a regénybe, mert ezen a múlton és szereplőn már túlléptünk, de talán érdekes (és addig is úgy tűnik, mintha haladnék): Read the rest of this entry ?

h1

Sárkányölő

április 27, 2009

Mese az Ólomerdő múltjából.

***

Vannak előre elrendeltetett sorsok – az enyém az volt, hogy hőssé legyek. Mindent erre tettem föl: megölöm a sárkányt és elveszem a királylányt. Mit kívánhatnék többet?
Amikor összecsaptam a sárkánnyal, még nem tudtam, miféle jutalom vár rám. Csak tettem a dolgom, amire születtem, amire neveltek. Hiszen legkisebb fiú voltam, születésem éjszakáján nappali világossággal égett egy csillag, egy táltos istállójában szolgáltam meg a kardomért – nap nap után hordtam ki a ganét, egy tányér levesen éltem, és az a ló végig gúnyosan meredt rám. Mindennap elmentem a karóba húzott fejek mellett, és amikor a varjak utánam kiáltottak: „kár, kár, kár érted”, már majdnem föladtam.
Biztos voltam benne, hogy nekem célom van. Egy napon betörtem a lovat; végigtáncolta a Tejutat, patáival csillagokat rúgott le az égről, és gonoszul nyerített. Fogai élesen villantak, akkor már tudtam, hogy kiknek a húsán élt addig.
A sárkányokról csak annyit tudtam, hogy tüzes leheletük perzsel, és a Rengetegben élnek. Nekem pedig le kell győznöm őket, mert ezt mondták a szüleim, ezt a tanítómesterem, ezt az összes koldus, rőzsegyűjtő öregasszony és beszélő állat, akivel utam során találkoztam. Csak a táltos sziszegte oda, hogy sosem fog sikerülni, hogy elbukom, és csontjaimból kutyák szopogatják majd ki a velőt. Read the rest of this entry ?