h1

Ólomerdő és a zene

november 8, 2019

„Az A38-on voltak, Emese érezte, ahogy talpa alatt ring a hajó, rezeg a fedélzet a dob ritmusára, a dal pedig mintha a norvég énekesnő csontja velejéből szakadt volna fel, kivérezve a villogó fényektől szörnyképes színpadra, és amikor a nő fölemelte karját, Emeséé is a magasba lendült, és üvöltött ő is torka szakadtából, kieresztett a hangjával mindent, ami addig belé szorult és korábban nem tudta megfogalmazni. Nem a dalszöveg szabadította fel, és nem is a dallam, hanem az a nyerseség, amit sosem talált meg az akusztikus gitárra susogva énekelt dalokban, sem a gondolatok nélkül pulzust pörgető elektronikus zenében, csak itt, a metalban: hogy bár van, ami megfogalmazhatatlan, azt nyersen is érdemes kiordítani a világba, mert talán soha nem lesz szavakba önthető, mert a legmélyebb érzések nem tűrik a formát, és ez áll a legközelebb a varázslathoz.”

Amikor írok, jobbára mindegy, mi vesz körül, mert amint a szöveg mélyére merülök, az agyam kiszűr minden külső ingert. Még szerencse – az Ezüstkéz zömét tósztkenyér-puhaságú kávéházi zenével a háttérben írtam, miközben körülöttem beszélgetés mormogott. Amikor azonban elakadtam, és a fehér képernyő bénító delejének hatása alá kerültem, jól jött a regény világához összerakott playlist, amely egyenlő mértékben tartalmazott olyan számokat, amik az erdőket és a varázslatot idézték fel bennem, és olyanokat, amelyeket a főszereplő, Emese hallgatott volna.

Emeséről rögtön tudtam, hogy a metal és a kemény rock rajongója lesz, és nem is csak azért, mert én is az vagyok, bár az ízlését sokban én „kölcsönöztem” neki. A két világ közé szorultsága, a sehová nem tartozás érzése, a folyton benne munkáló harag és fájdalom ebben a zenében talált leginkább magára.

Mert „ahogy ott ugrált a nála kétszer idősebb, hosszú hajú férfiak és feketébe öltözött, mosómedveszemű nők között, egy volt velük. Itt mindenki értette a kiénekelt-üvöltött üzenetet, mert őszinte volt és zsigeri, és nem követelt meg senkitől alkalmazkodást. Itt nem számított, hogy csak egy karja volt, hogy nem volt egészen ember, de tündér sem. Itt ugyanúgy nem érzett senki csak fél szívvel, mint ahogyan Szépországban sem.”

 

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: