h1

Sorok mögött: Amikor az álmaidból veszik a pogácsát

október 6, 2018

A jelenlegi Sorok mögött körblog apropóját egy internetes fórumon kirobbant vita adta, amelynek során egy kezdő író tájékozódni próbált egy kézirattárhelyet biztosító, íróiskolát is működtető vállalkozással kapcsolatban. Nem kért sokat, csak hogy magyarázzák el neki pontosan, kik állnak a vállalkozás mögött, milyen referenciákkal, és milyen sikereket tudnak felmutatni. Főként terelő válaszokat kapott, azzal, hogy ha nem lenne, akinek ez megéri, akkor nem működhetne a cég sem, ergo, a cég jó. Tényleg?

Manapság nagyon sok kezdő írókra felépült, fizetős kiadói konstrukció, kreatív írói kurzus és íróiskola létezik itthon, amik között vannak jó, hasznos ismereteket átadó, célzott gyakorlással fejlesztő szolgáltatások és vannak szép számmal tájékozatlan kezdők álmait meglovagoló lehúzások is. Túlságosan gyakran látom, hogy egy még felkészületlen írót beleugraszt a magánkiadásba az ígéret, hogy így akár a könyv árának fele is nála maradhat, szemben a „hagyományos” kiadói konstrukcióval, nem kell szembesülnie a szerkesztő részéről érkező elutasítással vagy kekeckedéssel, és ha sikeres lesz, szépen meggazdagodhat. Ha sikeres lesz. Olyan aprócska szó ez a „ha”, csupán két betű, könnyű figyelmen kívül hagyni, és befizetni a pénzt, aztán várni a sikert. (Siker persze lesz: a vállalkozás működtetőjének meglesz a napi betevő pogácsája.)

Valamennyi öröm így is fakad a megjelenésből, de kérdés, mi volt eredetileg a szándék a megírt történettel. Van, aki valóban nem akar mást, mint hogy a családját és barátait megajándékozza a könyvével, és nekik valóban járható út a magánkiadás. Ennek eldöntéséhez leginkább magunkat kell ismernünk – mit akarunk az írással elérni: ajándékot adni szeretteinknek, megélni az alkotói létet, vagy megérinteni az idegen olvasókat is?

Nem mindegy ugyanis, hogy mit keresünk és mi az, amit megveszünk. A legkutyaütőbb íróiskola vagy workshop is megteszi, ha pusztán arra van szükségünk, hogy valaki elolvassa a műveinket, és visszajelzést – bármilyen visszajelzést – adjon. Teljes alkotói-olvasói elszigeteltség mellett ez elégségesnek tűnhet; a figyelem jelentős drog, és sokan nélkülözik.

A helyzet az, hogy a figyelem és publikálás iránti igény kiszolgálására bőségesen találunk vállalkozásokat: addig nincs is baj, ameddig az ember tisztában van vele, hogy illúziókat vásárol. Megjelenést könnyű elérni, olvasókat nem. Pénzért mindig lesz, aki hajlandó figyelni ránk, de az nem ugyanaz, mint amikor az írásunk maga követeli meg a figyelmet azzal, hogy lehetetlen nem elolvasni és nem reflektálni rá. Valójában az álom látszatmegvalósulását könnyű teljesíteni – még a kiadó részéről sem igényel túl nagy befektetést. Ha a szerző fizet a megjelenésért, az egész csak szervezési kérdéssé válik. Bőségesen akadnak ilyen cégek; angolul találóan “vanity press”, vagyis “hiúságnyomda” a nevük, nem méltók ugyanis a “kiadó” névre. ISBN-t kérni, nyomdába anyagot összeállítani, webshopot üzemeltetni is kétségtelenül munka – de én nagyon árulkodónak tartom, hogy a kiadási tevékenységnél jóval szembetűnőbb a szolgáltatásokat hirdető reklámtevékenység.

Nem tagadom, hogy bosszant a dolog, és nem csak azért, mert volt és van szerencsém normális kiadókban és kiadókkal dolgozni. Hanem mert nagyon is jól emlékszem arra a szakaszra az íróvá válás útján, amikor a figyelem és a megerősítő visszajelzés (hogy igen, érdemes ezt csinálnod) mindennél fontosabb volt. Talán ha akkor is ennyi könnyű lehetőség kínálkozott volna a publikálásra, én is megbotlok. Nehéz ezt utólag megítélni. Talán csak szerencsém volt, hogy annak idején a Pálinkás Imre vezette Scriptorium nevű írókörbe keveredtem, ahol a havi feladatok és a kapott (és adott) kritikák révén megtanultam, hogy az álmokat valóra váltani egyáltalán nem könnyű, különösen, ha az ember álma már nem pusztán a megjelenés, hanem az, hogy a történeteit ne csak elmondhassa, de mások szívesen meg is hallgassák. (Kivételesen jó írókörről beszélek egyébként, az egykori tagok közül többen jelenleg is szerkesztők vagy rendszeresen publikáló írók.)

Akkoriban mi magunk fordítottuk le angolból és dolgoztuk fel az írástechnikai anyagokat (amiket éppen ezért nagyon megbecsültünk, hiszen sok munka állt amögött, hogy egyáltalán dolgozhassunk velük). A fejlődéshez manapság nagyon sok segítséget ingyen is megkap az ember. Az írókörök megszervezéséhez és fenntartásához nem pénz kell, hanem idő és energia, és olyan társak, akik ugyanúgy fejlődni akarnak és őszinteséget várnak el. Az írói technikák gyakorlásához számos feladat és kreatív írói játék elérhető. Még írástechnikai könyvek is akadnak, most már magyarul is, bár azok között sem árt rendet vágni (véleményem szerint akármennyire is jó szándék fűt bizonyos szerzőket, hogy tanácsokkal lássák el a többi kezdőt, nem biztos, hogy olyantól érdemes „szabályokat” elfogadni, aki maga sem érti, mitől működik a szöveg, mert adott esetben többet árthat, mint használhat). De ami azt illeti, ezek ugyanúgy nem pótolják a tanulást, ahogyan egy tankönyv, a füzetek, a tollak és a ceruzahegyező megléte sem ment meg a bukástól az egyetemi szigorlaton. Mert végső soron az egésznek az a lényege, hogy le kell ülni és írni. Ír, olvas, kidob. Ír, olvas, kidob. Újra meg újra meg újra. A gyakorlatok és tanácsok csak segítenek rádöbbenni arra, amire sok-sok írás és olvasás után talán maga is ráébredt volna az ember, de nem végzik el az ember helyett a munkát.

Az az írói kurzus, amelyik pár nap vagy hét után sikereket ígér, hazudik. Ami nem jelenti azt, hogy egy jól megválasztott íróiskola ne segíthetne nagyon sokat. Azt tudom tanácsolni, hogy keresd azt, ahol a tanárok hitelesek, felkészültek, és valódi eredmények állnak mögöttük, ahol írnod kell, és nem is keveset, ahol nem elég meghallgatnod az előadásokat vagy elolvasnod a tananyagot, hanem le kell adnod a megírt feladatokat és azokra részletes visszajelzést kapsz, ahol a korábbi diákokon látod, hogy kezdenek már itt-ott megjelenni. Mert különben az álmaidból más veszi meg magának a pogácsát.

A többiek blogbejegyzései:

Buglyó Gergely

Puska Veronika

Varga Bea

és bár nem erre a körblogra íródott, de nagyon idevág:

Bartos Zsuzsa

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: