h1

Sorok mögött: Főszerepben a természet

március 24, 2017

Amikor egy fotelben ülsz, és ugyanabban az időpillanatban egy tisztáson állsz, lábad alá hintett aranyló virágokkal, amelyek szinte ragyognak a tavasz lombok közt áttörő sápadt fényben… Amikor kiszáradt szájjal olvasol, és körülötted szürke mocsár terül el, a nyakadban érzed a spanyolmoha szakállát, orrodat pedig facsarja a rothadás bűze… Amikor kinézel a kihalt hotel ablakán át a sövénylabirintusra, amely élesen kirajzolódik a kopár hegycsúcsok és az acélkék égbolt előtt, és egyszerűen tudod, hogy a bizarr állatfigurák között a gonosz lapul…

… az nem egyszerűen leírás, hanem a természet megidézése, ami a szavakon keresztül testet öltve pontosan a kellő hatást éri el. Ha más olvasná el ugyanazokat a sorokat, talán mást látna maga előtt, mégis, olyan részletekben egyeznének beszámolóitok, amikről az író nem tett említést. A természet életre kelt.

A természetről leválaszthatatlan lények vagyunk – tehetünk úgy, mintha a városok lennének az alapvető közegeink, írhatunk lenyűgöző, sötét meséket a metropoliszokról, a természet hiánya éppen hiánya okán feltűnően akkor is jelen van. Több kutatás bizonyította, hogy a kedélyállapotunkat alapvetően meghatározza, mennyi időt vagyunk képesek zöld környezetben eltölteni. Elég lemenni egy parkba, kirándulni a hegyek között, vagy akár az erkélyről fél óráig figyelni a madarakat, máris érezhető, hogy kaptunk valamit, ami legalább olyan fontos, mint a víz meg a levegő. A természeti világ az írásnak is ugyanilyen fontos eleme, sokszor érthetetlen módon mégsem kap elég figyelmet. Elszomorító, mennyire fantáziátlan, rutinszerű egy-egy elém kerülő kéziratban a természet leírása, mintha erdő és erdő, hegy és hegy között semmi különbség nem lenne, és különösen fájó ez, amikor természetközelinek hazudott fantasyben szembesülök ezzel.

Hatalmas lehetőség van abban, ahogyan a természetet az írásainkban megjelenítjük. Mielőtt még bármi történne, már pusztán a díszlet megmutatásával meg tudunk teremteni egy alaphangulatot. Lecsüngő, fekete villanykábelek tűnnek el az esőtől megereszkedett hasú felhők alatt? Vibrálóan zöld dzsungel vesz körül, ahol azonban fojtogatóan megül a levegő, és láthatatlan rovarok zümmögése erősödik egyre? Naptól meleg földön fekszel, és fölötted vattacukor szálaiként lebegnek el a felhőfoszlányok a kerek égbolton?

És micsoda jelentésrétegeket hordoz a természet! Az erdő a legősibb meséktől fogva az útkeresés, a veszély, a magunk és a nekünk fontosak elvesztésének és meglelésének színtere, a tenger a megzabolázhatatlan ismeretlen, az embert eltörpítő isteni erő. Amikor a történetben a hős útra kel, és rengetegbe keveredik, nem csak az az erdő van jelen, amelyben éppen jár, hanem a korábbi, ősibb vadonok is, és minden hozzájuk nőtt régi mese. Minden erdő Mitágó-erdő lehet.

Amikor az Ólomerdőt írtam, ez az ős-erdő járt a fejemben, amely egyszerre idegen és vonzó térként jelent meg előttem. A Héterdő félig szerves, félig szervetlen világa ugyanúgy a határon van, mint ahogy a városaimba is rendszerint beletolakszik az organikus jelleg, se nem ilyen, se nem olyan hibridet alkotva. A Héterdő az emberi és tündéri világ határán áll, az egymásnak súrlódó két birodalom feszültségéből növekszik, ezért nem illik bele egészen a tündérország természettel harmóniában élő burjánzó elevenségébe, de a korlátok közé szorított, megcsonkított emberi világba sem. Kívülálló, ahogyan Emese is az – és mégis mindkettőhöz hozzátartozik. Akárcsak a főszereplő, a Héterdő is átjáró a világok között. Számomra önálló szereplő, hiába nem beszél, nem érez, nem cselekszik, csupán a létezésével formálja a történetet és visszatükrözi azt.

És ott van a nagy táj mellett az apró dolgok birodalma: egyetlen falevél, kavics, vagy vízről visszacsillanó fénysugár leírása is többet mondhat, mint egy egyoldalas belső monológ. Mikor, miért és hogyan írunk róla? A természet tele van szimbólumokkal, amelyek által elmondhatjuk az elmondhatatlant: olyan egy író kezében ez az eszköz, mint a legfinomabb ecset.

A többiek bejegyzései:

Bartos Zsuzsa

Demi Kirschner

Gaura Ágnes

Puska Veronika (Nibela)

Pusztai Andrea

Varga Bea (On Sai)

 

 

 

Advertisements

One comment

  1. Egy felszínesebb nemzedék felszínesebb szókincse és fogalmazása.
    De, ahogy mi sem voltunk teljesen elveszettek, reménykedhetünk, hogy akad köztük is…

    cels.



Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: