h1

Sorok mögött: Szörnyek a lapok között

október 31, 2016

Bár soha nem tartozott az írói ambícióim közé, hogy tartósan és rémálmokban visszatérően az olvasóimra hozzam a frászt, a könyvekben lakozó szörnyek gyerekkoromban előbújtak a lapok közül, és beköltöztek a sarkokba és az éjszakába.

Az első iszonyat, amelyiktől nem tudtam szabadulni, nem horrorkönyvből származott, hanem a Végtelen Történetből – a Semmi megfoghatatlan, mindent elemésztő rettenete olyan volt, akár egy kígyó hipnotikus tekintete: szerettem volna elszakadni tőle, mégsem mertem, tovább kellett olvasnom, hogy megszabaduljak a félelemtől. Ez a félelem Gomor történetében tetőzött: nem azért, mert Kísértetváros felvonultatta mindazt, amit a vámpírokról és éji rémekről addig sejtetem, hanem mert kimondta, hogy mi a Semmi és hogy nem csak abban a mesevilágban létezik, hanem az enyémben is, és áttörve a fikció és valóság közti falat szembesített a saját hazugságaimmal, amelyeket hirtelen hullaszag lengett körül.

A gyerekkorom meghatározó szörnye viszont már valóban egy horrortörténetből származott. Általános iskolás koromban kiolvastam a gyerekkönyvtár sci-fi szekrényeit – az akkori fantasztikus irodalmi kínálat elfért két szekrényben -, és megtaláltam közöttük a Lopakodó árnyak című antológiát, amit egészen bizonyosan nem gyerekeknek szántak eredetileg, de mit tudták ezt a könyvtárosok, akiknek az Alapítvány és a Jóholdat, Szíriusz kapitány egykutya volt. A kötet többi novellájára már csak homályosan emlékszem, de Stephen King Mumusára ég mindig tisztán. Utána évekig kulcsra zártam a ruhásszekrényemet, és bizonyos éjszakákon még a széket is elé húztam.

Tökéletesen felépített novella, sejtett, de borzongva várt csattanóval, és olyan szörnnyel, amely elől nem lehet elmenekülni – de ami leginkább hatott akkor rám, az a felismert igazság volt, hogy bizonyos szörnyek elől nem tudnak megvédeni a felnőttek, és a ember tökéletesen ki van szolgáltatva nekik. A szörnyeknek is.

Utólag tanultam ezekből a félelmekből – leginkább azt, hogy nem a legundorítóbb és legvéresebb szörnylicit győztese az, amelyik betelepszik az olvasó elméjébe, és otthagyja karmos lába nyomát a tudat linóleumán, hanem az, amelyiket az olvasás során egyidejűleg valamilyen formában felismerem az életemben is. Mert miután becsuktam a könyvet, az utána is itt marad.

A többiek bejegyzései:

Buglyó Gergely

Gaura Ágnes

Nibela

On Sai

Advertisements

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: