h1

Készen van a kisregény

február 3, 2012

Gyors hajnali jelentés: a négy órás felkeléseknek hála, sikerült végre befejeznem a tavalyi írótáborban elkezdett kisregényt, amely előkészíti a terepet az Ólomerdő után hét évvel lezajló eseményeknek. A munkacím Halott sárkány, a terjedelem 128K, és reményeim szerint sikerült Lóna személyiségét és motivációit tisztáznom benne, valamint Emese is gazdagabb lett pár igen kemény tapasztalattal. Rabonbán ebben a részben csak épp hogy megmutatja magát, el ne felejtsük, de a soron következő projektben (ami most már tényleg a nagy regény lesz), jelentős szerepet szánok neki.

Ha kicsit összeszedem magam, írok rendes bejegyzést is arról, miféle sárkányokkal kellett személy szerint nekem megküzdenem, mire sikerült befejeznem a kisregényt, de mivel ma is négykor keltem, erre még várni kell…

Reklámok

8 hozzászólás

  1. Szuper! Én fél négykor keltem (nem irodalmi) “prózát” írni, de érdemes volt benézni ide két bekezdés között. Erősen vártam, hogy (némi képzavarral) a halott sárkány megszülessen végre :). Remélem, hamarosan olvasható is lesz.


  2. A nagyregény folytatás ígérete pedig különösen szívet melengető ezen a fagyos reggelen :).


  3. Én is remélem, hogy kerül hozzá kiadó… 🙂


  4. Sok sikert a megjelentetéshez! 🙂
    Ööö… ha az előző a DV-nél jelent meg, nincs esély, hogy ezt is kiadja? 😮 Egy másik kiadónak meg mintha szerkesztője lennél… nem tudom, ez mennyire etikus persze, de éppen ezért is kérdezek rá!
    Akárhogy is, tök jó és sok sikert! 😀


  5. Semmi nem biztos, csak ami már kijött a nyomdából. 😀 De egyébként van esély, bár a saját kiadót nem szeretném ebbe belevonni.


  6. Szia! Én is nagyon várom már a folytatást! Akár előzmény, akár nem. Most olvastam a bejegyzéseidet, részletet. Mikor lehet számítani a kézzelfogható eredményre? Tudom nem szeret senki jósolni, meg a munkálatok, de idén még lehetne? Elvileg belefér? Egy kis reményt kérek….. 🙂
    Üdv, Tünde


  7. Szia Tünde! Jelenleg még nem dőlt el, hogy hol és milyen formában fog megjelenni, mert közben elkezdtem az Ólomerdőt is csiszolgatni, hátha megjelenhet belőle egy új kiadás, de amint lesz valami, felírom ide a blogra. 🙂


  8. No, oszt mikor fog megjelenni már? 🙂



Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: