h1

SF-író nők a világban

július 11, 2011

Az elmúlt héten rendkívüli kerekasztal-beszélgetésben vehettem részt  Lavie Tidhar, a World SF Blog szerkesztőjének meghívására a francia-vietnami Aliette de Bodarddal, a szingapúri Joyce Chnggal (J. Damask), az amerikai Kate Elliott-tal, a barbadosi Karen Lorddal és az orosz-amerikai Ekaterina Sediával együtt.

A téma a SF-et író nők helyzete volt a világban, de az angolszász-centrikusság, a kulturális imperializmus, a nem angolszász írók általános megjelenési lehetőségei és az egyes országok sajátosságai egyaránt szóba kerültek. Szívesen folytattam volna még a beszélgetést, mert ritkán van alkalom ennyi felkészült és intelligens íróval eszmét cserélni; remélem, a jövőben lesz még rá alkalom. A beszélgetés itt olvasható, és fontos témákat érint; érdemes elolvasni.

Személyesen ugyan szerencsére kevéssé éreztem azt, hogy nehezebb megjelennem, mert nő vagyok, ugyanakkor világosan látom a valóságot: nem ír kevesebb nő SF-et. Kevesebb jelenik meg. Külföldön csakúgy, mint itthon. És mielőtt a kivételekre bárki felhívná a figyelmemet: igazi egyenlőség akkor lesz, ha a kisebbségi csoportnak nem csak a legjobb tagjai, hanem a középszerűek és a gyengék is ugyanolyan arányban jutnak megjelenéshez, mint a privilegizált csoport.

Advertisements

One comment

  1. “És mielőtt a kivételekre bárki felhívná a figyelmemet: igazi egyenlőség akkor lesz, ha a kisebbségi csoportnak nem csak a legjobb tagjai, hanem a középszerűek és a gyengék is ugyanolyan arányban jutnak megjelenéshez, mint a privilegizált csoport.”

    Oké, de itt azért a helyzet ennél egy kicsit összetettebb, nem? Úgy értem, a hozzászólásod egy kicsit azt sugalmazza, hogy a nők mintha juszt is el lennének nyomva, de említed a középszerűeket és a gyengéket…

    Ilyen szempontból viszont ha jobban megnézzük, a kiadott gyenge sci-fi művek zöme az, ami erősíti azt a tévhitet, hogy a zsáner kamaszfiúk számára íródott. Úgy értem, hogy ezek zömét pont a kamaszos férfivágyak teszik eladhatóvá: a fantasztikus elemeknek csak annyi szerepük van, hogy még királyabbá tegyék a főkaraktert, aki egy izmos, vasalóállú übermacsóállat, kinek a lábát egy lenge öltözetű, érzékien csücsörítő nőstényördög karolja át, és aki komor tekintettel irtja a démonmutánsok ádáz hordáját, ami hálátlan, de az emberiség számára létfontosságú meló.

    Amire ki akarok lyukadni, az az, hogy ezeket igazából pont ez a férfivágy kielégítés adja el – és mielőtt félreértenél, nem, nem azt mondom, hogy női vágyak kielégítésére ne lenne igény. Egyrészt ezen a téren annyi haladás azért van, hogy a Twilight teljes mértékben ez, egy gyenge vágykielégítő mű, ami megfelel minőségben és célokban a fent említett macsóműveknek.

    Másrészt viszont ugye a macsóművek azok, amik miatt sok női ismerősöm furán nézett a sci-fire, ami miatt kicsit egy ördögi körnek tűnik elsőre, és ugye rendre előhozott sitcom elem, mikor a geek megpróbálja elmagyarázni a nőnek, hogy a sci-fi nem csak pattanásos tinik irodalma. Elterjedt az a manapság már bizonyítottan tévhit, hogy a nők nem szoktak olvasni sci-fit, így rájuk nem alapoznak sci-fiben tömegszenny terén (ugye az emocionális vámpírokról azért mindig is tudott volt, hogy a nők is szeretnek róluk olvasni, már a Drakula óta, így az Alkony talán nem teljesen állja meg a helyét).

    Na szóval, a probléma azt hiszem ezen a fronton az is, hogy a sci-fi piacon bejáratott csoport egyrészt a kamaszfiúk képzelgései, így rájuk mernek építeni… tehát úgy állnak hozzá a kiadók, hogy nem baj, ha ezt 100% Y-kromoszómás komplexusos kispöcsök fogják olvasni, mert az megtérül. Ezek a gyerekek nem is a sci-fi elemek miatt olvassák ezeket a regényeket (zömük, legalábbis), és ha kinövik, akkor már sci-fit le sem emelnek. Ezzel szemben az, aki igényesebb olvasmányra vágyik, az lesz az, akinek mindegy, hogy a szerző nő vagy férfi, és itt ugye az olvasóközönség is diverzifikálódhat. Az előbbi csoport tagjainak jó része ugyanis kicsit kínosan feszeng(ene), hogy… nagy levegő… a vágykielégítésük által eltárgyiasított nem egyik tagja írta az általuk kedvelt művet, mivel a szerzőre mindenki magában személyként gondol (gyakran elképzeljük, amint megbeszéljük vele a regényének részleteit), és így már kicsit feszengenének nedves álmaik pajzánul csücsörítő nőstényördöge miatt. Legalábbis ez az, ami aljas félelemmel tölti el sok kiadómogul ifjonti hévvel teli, ártatlan szívét. Vagy, hogy ne lássak bele sokat, az olvasók/kiadók ilyenkor igazzy férfias művet akarnak, igazzy férfiaktól.

    Ugyanakkor nem arról van szó, hogy ez a vágykitöltés/eltárgyiasítás ne lenne meg a másik fronton, pont ugye az általam korábban említett Alkonyban van az, hogy a kedves vámpírnak minden szempontból tökéletesnek kell lennie, lám, még az illata is jó (ez ugyanolyan, minthogy a nőstényördög sem lehet soha koszos, kivéve ha az felajzó). És ilyen fronton azt is meg kell említenem, hogy mintha sok férfi író venne fel női álnevet, amikor romantikus regények írására adja a fejét, ami a fentinek az ellentéte.

    Ha röviden össze akarnám foglalni knosszoszi labirintusként tekergő gondolatfonalamat, akkor azt mondanám, hogy én úgy látom, hogy a nyitottság és az igényességre való igény mintha kéz-a-kézben járna. Másrészt az ilyen vágykielégítő irodalmak – pontosabban azoknak helytelen kezelése – azok, amik megerősítik a kedvezőtlen sztereotípiákat. Tehát, pl. a Twilight után hallottam sokszor, hogy “női irodalom”, meg hasonlók – holott amúgy nem az lenne a normális, hogy ha én pl. szeretem Admiral von Muscle (ezt a nevet már levédtem!) kalandjait, akkor elfogadom, hogy az Alkony ugyanez, pepitában? És általában a nagy összecsapás elsősorban azok között van, akik az ilyen lowest-brow vágykielégítéseket szeretik.

    Másrészt viszont a net megjelenésével egyre több női sci-fi geek ad hírt magáról, emellett pedig az is érdekes, hogy rengeteg fantasy író említi meg (Williams&Sanderson például), hogy anyukájuk/nagymamájuk szerettette meg velük a fantasyt. Velem is így történt, az én anyukámtól örököltem A végtelen történetet, A babót, és ő ismertette meg velem a Shadowrun világát. Emellett a legnagyobb magyar Pratchett-rajongó, és néha elkéri Gaiman egyik regényét. Mondjuk mintha a fantasy mindig is egy kicsit unisexebb lett volna a sci-finél, nem? 😮

    Mindegy, én elsősorban azt akartam mondani, hogy ez a “gyenge mű” dolog a fentebb felsoroltak miatt kicsit problémás mérőelem, mert a gyenge műveket a kevésbé nyitottabb rétegekre alapozzák, amik pont a sztereotípiák kiépítésében segítenek (és ezek a sztereotípiák oda-visszahatnak). Tehát azért jelenik meg sz*r női fronton is, de emiatt az előítélet dolog miatt inkább más zsánerben.

    Szerintem amúgy a legelső lépcsőfok pont az lenne, hogy nem kell szeretnem az Alkonyt, sőt, csupán elismernem, hogy a maga kategóriájában Admiral von Muscle kalandjai is ugyanott vannak. Más kérdés, hogy sokan a vágykitöltő kedvencükre nem mondanák, hogy nem a legjobb irodalom a világon. 😀

    Szóval, csak erre a részre akartam reagálni, a minőségi vonulatra, annak hátulütőire. Számomra amúgy inkább pont az számítana, hogy minél több jobb mű jelenjen meg, mindegy, hogy férfitől vagy nőtől (pl. Robin Hobbról mindig is tudtam, hogy nő, és kicsit közelebb is áll hozzám a stílusa, mint pl. G. R. R: Martiné).



Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: