h1

Ég veled

szeptember 29, 2010

Évekkel ezelőtt egy grafikustalálkozón láttam először Maxot, Zsilvölgyi Csabát – a tanácsaira még most is emlékszem, mint ahogy a hosszú beszélgetésre is hazafelé.

Segíteni- és tanítanivágyása egyedülálló volt. Rajzai meghatározták fogalmunkat a szépségről, olyan izgalmas, eleven és gyönyörűséggel teli világba vezettek, amelynek nyomai sokunk alkotásaiban felfedezhetők. Nélküle nem lenne, nem lesz ugyanaz a magyar fantasztikum.

Nem volt közeli barátom, de munkában, közös társaságban útjaink időnként összefutottak, és fáj, hogy többet nem keresztezzük egymás ösvényeit, nem törjük a fejünket közösen egy-egy borítón, nem ugrik be pár szóra beszélgetni, nem hív fel teljesen váratlanul, hogy „na mi van”.

Hogy mennyit jelentett nekem, nekünk, az most kristályosodik ki igazán.

Ég veled, Max. Hiányozni fogsz.

Advertisements

4 hozzászólás

  1. Nem tudtam, amikor olvastam, hogy elbúcsúzol tőle ki is Max. Most már értem és én is sajnálom, nagyon tehetséges volt és csodás, emlékezetes rajzok, borítók fűződtek a nevéhez, amiket én is roppant kedveltem.
    Nagyon sajnálom, nyugodjék békében.


  2. Kiváló ez a rajz is. Hol találhatok még több borítót vagy rajzot tőle?


  3. Max sok munkája megtalálható az Art.rpg.hu-n, bár messze nem az összes, sajnos.


  4. Mozi: http://artofmax.com/



Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: