h1

A személy a könyv mögött

január 14, 2010

A Spét egyharmadánál járok lassan – bár pontosan nem lehet megbecsülni a végső terjedelmet –, és ilyenkor mindig jól jön a külső szem, hogy tudjam: hogy sikerült a kezdés és mik az elvárások a felütés alapján. A szerkesztőmmel, Tamás Gáborral (akit olykor Levinként emlegetek a blogomon) átbeszéltük a cselekményt és pár szereplő motivációját, a regény szerkezetét, és még egy tesztolvasó is került, aki mit sem tudott arról, mit akarok megírni és miért.  Ő mondott valamit, ami szöget ütött a fejembe.

A Spét az eddigi legszemélyesebb regényem. Egyrészről sűrűbben vannak benne saját élmények és gondolatok a téma miatt, másrészről E/1 a narráció, és ez még inkább segíti az író és a narrátor személyének összemos(ód)ását. Jutka az első harmad elolvasása után bevallotta, ő találgatta, vajon melyik jelenetnek van valós alapja. Mennyiben azonos az író és a narrátor főszereplő? És számít ez?

Íróként a személyesség egyben segítség és csapda. Ha van mihez kötni a jeleneteket és a szereplőket a való életben, nagyobb az érzelmi töltet, hitelesebbek lehetnek a reakciók és motivációk, olyan mélységet adó apróságok is belekerülnek a szövegbe, amik pusztán elképzelt szituáció esetén nem feltétlenül jutottak volna az író eszébe (bár az alapos háttérmunka, a beleérző- és a megfigyelőképesség kompenzálhat a saját tapasztalatok hiányáért). Nem szeretnék belemenni mélyen abba, hogyan építkezik az író önmagából, mert az önmagában is megérne egy bejegyzést, inkább kanyarodjunk vissza az írói és a narrátori personákhoz.

Az írói persona az az én, aki megírja a szöveget, aki ösztönös kapcsolatban áll a szereplőkkel és mintegy flow-ban közvetíti az eseményeket, gondolatokat és érzéseket, egyúttal meg is szűri azokat. Az írói persona valaki, aki jobban tud írni, mint te. Természetesen azonos az íróval, mint személlyel, de fokozottan érzékeny, koncentrált és kreatív – egy ritka és megbecsült tudatállapot.

A narrátori persona azonban legfeljebb torzított képe az írónak. Hol idealizált, hol önutálattól terhelt alak, akiről azonban őszintén és illúziók nélkül lehet beszélni. Lehetnek a szerzővel azonos vonásai, elvégre részben belőle építkezik jelleme, de ugyanúgy lehetséges, hogy a szomszédra hasonlít, vagy valamelyik családtagra vagy barátra, ahogyan ő az író szemében él. Olykor a narrátori persona nem jelenik meg a regényben, vagy csak jelzésszerűen, amikor mások történetét meséli el a kívülálló olvasónak, máskor egyúttal szereplő is. Ilyenkor el lehet gondolkodni azon, ami a narrátorral megesik, az megesett-e a szerzővel is? Mitől tűnik hitelesnek a jelenet? Mert emlék? Vagy mert egyszerűen beleérezte magát az író?

(Aztán van az, amikor az író leplezetlenül és kitartóan saját magáról ír, de ez egy idő után, hacsak nem válik az élete is egyre izgalmasabbá, amire, lássuk be – átlagos írói életvitelt alapul véve – kicsi az esély, elveszti az olvasó érdeklődését, elnézést minden Tisza Kata-rajongótól.)

Úgy gondolom, igazán jó prózánál megkülönböztethetetlen a valós élmény a fikciótól és az olvasóban is életre kel. E kettőnek együtt kell teljesülnie: megtörtént eset is tűnhet laposnak, hiteltelennek, közömbösnek, ha unalmasan, távolságtartóan, kellő felvezetés nélkül írják meg, és teljes egészében fiktív esemény is hitelesnek, emlékekből felépítettnek, ha az író képes annak eladni.

Éppen ezért a jó prózánál lényegében mindegy, hogy az író kicsoda, mit élt át, miről van személyes tapasztalata és miről nincs – csak az számít, hogy amit leír, azt az olvasó átélhetőnek fogadja-e el, hatással van-e rá. A történet megítélését nem kéne befolyásolnia annak, hogy az író milyen ember, sem annak, hogy valóban megerőszakolták-e, ütötték-e el a kutyáját, valóban tudja-e, milyen éjszaka a fészerben vacogni, mert bezárták a szomszéd gyerekek – csak az számít, hogy az olvasót megragadta-e. Ugyanúgy kéne hatnia a könyvnek akkor is, ha tudjuk: az írója elvált apa, civilben pénzügyi tanácsadó és hobbikertész, mint ha úgy tudjuk: az író hatvanéves gyermektelen takarítónő, három macskával. Mert megváltozik a történet és az olvasóra gyakorolt hatás attól, hogy az írót leleplezzük a végén? Nem. Legfeljebb az előítéletek szemüvege kerül fel vagy le, utólag átszínezve az élményt. Nem kéne annyit foglalkozni az íróval. Teljesen mindegy, kicsoda Spiegelmann Laura. Üt a könyve vagy sem.

(Noha tudom, hogy vannak olvasók, akik számára elengedhetetlen, hogy az írót, mint valami celebet, alaposan körbecsámcsogják – nos, az ő kíváncsiságukat egyes írók kielégítik majd, másoktól viszont hoppon maradnak.)

Ha az olvasó elgondolkodik egy regényen és nem tudja eldönteni, amit olvas, az megtörtént-e, mert olyan valóságos, holott az fikció – akkor az író valamit jól csinált. De már az is szép teljesítmény, ha netán valós élményeit úgy képes a prózába beleépíteni, hogy azok varratmentesen belesimuljanak és ne lehessen fölfedezni a határt képzelet és valóság között.

Minden jó regény valahol valóság és képzelet keveréke, amit arra az időre, míg olvassuk – néha tovább is – igaznak fogadunk el.

Így aztán nem számít különösebben, a Spétnek mely mozzanatait merítettem az életből, csak az, hogy ne lehessen megállapítani, melyek ezek. Nem is fogom elárulni. Nem is szeretném, ha találgatnátok. Mert bár ez a történet nem esett meg így, ezekkel az emberekkel és ilyen körülmények között, de attól még igaz. Egyes részei talán igazabbak másoknál, de a lényeg, hogy működjön, képzelt és valós részletekkel együtt. Erre törekszem.

A könyv a fontos. Az író nem az.

Szerintetek?

Advertisements

11 hozzászólás

  1. Nem ertek egyet. Az iro szemelye, az a tudas, amit megszerzunk az irorol, igenis sokat tud adni a regenyhez. Annyibol igazat adok neked, hogy a konyvnek meg kell tudnia allni a maga helyet akkor is, ha az olvaso semmit nem tud az irorol, de ugy gondolom, hogy nincsen objektiv konyvolvasas, es vannak olyan olvasok, akik igenylik azt, hogy az iro szemelyet is megismerjek. Kulonosen igaz ez a dokumentum jellegu irasokra, de szerintem ez a fantasy-ben sincs maskepp.
    Mondok ket peldat:
    290-es szamu auschwitzi fogoly: Ez a konyv a 290-es szamu fogolyrol szol. Extra informacio: o maga irta. Ez a dolog, amit az irorol tudsz meg, melyseget tesz a dolog moge, kiemeli a fikcio kategoriabol. Magaban is jo es megrazo a konyv, ezzel az informacioval viszont olyan, mint egy gyomorutes.
    Isten gepei: A konyv vegen a tortenet utan van egy rovidebb ismerteto Hackettrol es a tarsasagrol, melynek tagja. Ha azt nem olvasom el, sokkal kevesbe probalom a konyvet a mi sajat vilagunkkal osszevetni. Ebben az esetben is egy magaban is nagyon jo konyvrol van szo, azonban a kontextussal egyutt sokkal maradandobb az emlek. (olyannyira, hogy ujra kellett olvasnom a konyvet, mert elfelejtettem bizonyos mozzanatait, de az utoszo meg akkor is nagyon elenken elt az emlekeimben.)

    ui: bocs, h ekezetek nelkul irok, itt nincs a gepen ekezetes bill, nem is tudok telepiteni, viszont egy ekkora bejegyzest alt kodokkal megirni haromszor ennyi ido lett volna..)


  2. Gondolkodtam azon, külön kitérjek-e az életrajzokra és memoárokra (ahol az író egyértelműen saját magáról vagy általa jól ismert személyekről ír), de az szerintem kicsit más kategória, mint a fikció, amiről fent beszélek, és ahol egyes elemek az író valós élményein alapulnak, mások meg nem.
    De úgy gondolom, memoár esetén is igaz, hogy nem mindegy, hogyan írták meg. Te magad is írod a két példádról, hogy önmagukban is jó könyvek, az író személyének ismerete csupán pluszt adott az amúgy is erős élményhez. Ha nem tudtad volna, hogy a Kielar valóan a 290-es számú fogoly, akkor nem hatott volna rád a könyv? Botondról az ismertetőt szintén utólag olvastad, ez visszamenőleg még dobott az élményen, de a regényt akkor már elolvastad, megfogott, nem? Ennek másik oldala, hogy hiába tudja az ember a tengernyi énblogról, hogy valós emberek valós élményei szerepelnek bennük, többségük dögletesen unalmas, és általában azokat olvassák a szűk baráti körön kívül mások is, akik érdekes gondolatokat vetnek fel vagy irodalmi igényességgel írnak az életükről.
    Ha az író memoárt ír, előnyben van, mert hitelesebbnek tartják az olvasók – de neki is ugyanúgy oda kell tennie magát. Amikor az író személye is fontos szerepet játszik (és ilyenkor sem muszáj valós személynek lennie, van, amikor az író maga is fiktív) az élmény kialakításában, akkor is jelen kell lennie a többi elemnek is, amiktől egy történet működik és emlékezetes marad. Szerintem.


  3. Vagabond:
    Olvasóként én is az olvasó-könyv viszony pártján állok, amikor olvasok, nem igazán fontos, hogy kicsoda, milyen ember az író, csak az, amit papírra, monitorra vetett. De hát sokan sokfélék vagyunk. Persze, ha jó a könyv, akkor elkezd érdekelni az író is, főleg amiatt hogy mit írt még, mit fog írni legközelebb, van-e blogja, ahol nyomon lehet követni. De mindemögött nálam az az örök olvasói várakozás áll, hogy szeretnék még olvasni tőle. Nem tudom, más hogy van vele?
    Vannak speciális esetek, amikor a kitalált sztori mögött némi valós háttér, kapcsolat is húzódik, ezeknek megfejtése általában külön élvezet, de szerintem ez már csak egy kis plusz, ami, vagy aminek hiánya semmit nem változtat az adott mű milyenségén, gondolok itt most a két fent említett példádra.

    Az Isten gépei végén lévő esszé egyébként nem jelenti azt, hogy én tagja lennék bármiféle transzhumanista mozgalomnak, sőt, még az sem feltétlenül igaz, hogy 100%-osan szimpatizálnék az elveikkel, a lelkesedésükkel. Viszont érdekel a téma, és írtam róla egy kitalált történetet, amiben igyekszem nem véleményt mondani, hiszen ez az Olvasó játéka.
    Az utószó viszont nem engem dícsér, hanem egy igen széleslátókörű és tájékozott scifis jóbarátomat, aki vette a fáradságot, hogy a kérésemre írjon egy értő és szerintem kiváló összefoglalót a technológiai szingularitásról és a transzhumanizmusról. Ő írta meg a valóságot, én meg egy ebből táplálkozó fikciót.:)


  4. @Hackett: Bocs, úgy értelmeztem azt az utószót, de ezek szerint tévesen. Az feltűnt, hogy nem te írtad 🙂

    Egyébként láthatóan egy malomban őrlünk mindhárman. A könyvnek jónak kell lennie akkor is, ha nem tudunk semmit az íróról. Ez egy nagyon fontos tény. Ugyanakkor adhat hozzá értéket a tudás, amit az íróról szerzünk.
    Ha leturkálok a lelkem mélyére, valóban arról van szó, hogy többet akarok olvasni az írótól. De talán még ez sem elég, néha kérdezni akarnék tőle, vagy megvitatni vele egy ötletet, mert tudom, hogy nagy gondolkodó.. Talán az, hogy az életének a személyes dolgaira kíváncsi vagyok, abból is eredhet, hogy szeretném megismerni, miért alakult úgy a gondolkodása, ahogy, mitől lett különleges. Talán még mélyebben ez egyfajta irigység, olyanná akarok válni, mint az író..
    Ezen még soha nem gondolkoztam el így. Bocs, ha untattam valakit..


  5. Hja, juteszembe, én is akarok próbaolvasó lenni! 🙂


  6. Én azon a véleményen vagyok, hogy az író és az írás két különböző dolog. Néha annyira különböző dolog, hogy köszönő viszonyban sincsenek egymással. Példa: vegyünk egy írót, aki néha dühös, de tényleg havonta egyszer elege van a világból, és csakis akkor ír, könyveiben elküld mindenkit a fenébe, és világgá kürtöli dühét. De attól ő még egy nyugodt, átlagos ember.
    Másrészt egy történetet, egy könyvet, mire eljut odáig, hogy megjelenjen, annyiszor átrágnak, átszűrnek, megcsócsálnak, újraírnak, kitörölnek, hogy nem feltétlenül lesz már az, amit az író előzetesen tervezett, leírt. Olyan valami lesz, ami belesimul a történetbe, a narrációba, a hangulatba.
    Számomra az, hogy XY írta a könyvet egy érdekesség, semmi több. Bulvárhír.


  7. Offtopic itt is:
    Csilla, kíváncsi lennék a te véleményedre is (Hackettnek feltettem már ugyanezt a kérdés a blogján)
    erről:
    http://hollylisle.com/fm/Articles/wc1-6.html
    Mi igaz, mi nem, mi hiányzik?


  8. Na, az előző hozzászólásom asszem Spamként végezte.. 🙂


  9. Vagabond: De jó, hogy szóltál, mert a rendszer nem csak téged, de Vaszilijt is lekapcsolta valamiért…

    Holly Lisle listája egyébként jó, bár vannak elemei, amelyek számomra fontosabbak a többinél, másokat meg nem tartok annyira célravezetőnek…

    Gyorsan végigfutva rajta:

    Egyetértek vele abban, hogy rengeteget kell olvasni, lehetőleg a választott zsáneren belül és kívül is, és hogy erős motiváció az, hogy azt a történetet, amit te annyira el akarsz mondani, mert egyszerűen éget belülről, senki más nem mondja el.

    A magam részéről írtam én már mindenfélét, de elsősorban olyasmit, amit meg is akartam írni, olyan zsánerben és formában, ami legközelebb állt hozzám. Azt viszont alá tudom írni, hogy a költészet (olvasása és művelése egyaránt) fejleszti a képiséget, a metafora-érzéket, a szakszövegek pedig világos és precíz fogalmazásra szorítanak.

    Tudatosan másolni jó írók stílusát elvétve próbáltam csak, és bár a végeredmény általában egész jól sikerült (a Nyulak pl. egy történet Kelly Link stílusában), nem érzem annyira magaménak, mint ha a saját stílusomban írtam volna meg. Tanulni azonban sokat lehet belőle, mert írva még jobban megérti az ember, miért és hogyan működik egy történet más írónál – és nem árt olyan eszközökhöz nyúlni néha, amelyek alapból nem jönnek természetesen.

    Amit Holly Lisle nem mond, de én megfigyeltem magamon: a szerkesztés és a kritizálás nagyon sokat tud segíteni abban, hogy az ember a saját írásaiban is felismerje a gyenge pontokat és tudja, hogyan javítsa ki ezeket.

    A játékos írásgyakorlatok hasznosak és nem mellesleg szórakoztatóak, bár én azt figyeltem meg, hogy az ember hajlamos poénra venni őket, különösen, ha más írókkal együtt végzi el ezeket. Komoly témákról íróknál azonban ez kifejezetten felszabadító lehet, és a koncentrált, sokféle gyakorlatok kiválóan beindítják a kreativitást – utánuk egészen más érzés leülni egy novellához vagy regényhez.

    Ahhoz, hogy az ember arról írjon, ami ellentétben áll a saját véleményével (és ami nagyon tanulságos gyakorlat), elsősorban saját magát kell ismernie. Ez egyáltalán nem olyan magától értetődő, mint gondolnánk: elég sokan élnek önáltatásban, de ha magukkal sem tudnak őszintén szembe nézni, hogyan lehetnek valóban őszinték a prózájukban?

    Fontos arról írni, ami zavar önmagunkban, ami az árnyoldal, amire gondolatban rácsukjuk az ajtót, mert csak azzal együtt vagyunk teljesek. A fikcióban a valóságot próbáljuk leképezni egy történetre fordítva – a valóság pedig sose egyoldalú. Arról kell írnunk, ami ellentmondásos, ami feszültséget okoz bennünk, ami _érdekel_. Lehet, hogy a téma veszélyes, lehet, hogy nehéz megírni, de meg kell próbálni: mi értelme van olyat írni, ami könnyű?

    És fontos olyan technikákat alkalmazni, olyan szituációkat megírni, amik nehezünkre esnek. Ha valaki nem tud jó párbeszédet írni, írjon azt, sokat. Ha valaki nem bír humoros lenni az írásaiban, próbáljon komédiát írni, megnevettetni az olvasót. Ha valaki csak azokra az eszközökre támaszkodik, amelyeket jól ismer és biztonsággal kezel, voltaképpen bezárja magát és előbb-utóbb már az olvasók is kevésnek fogják érezni tőle. Nem elég biztonságosan szállítani mindig ugyanazt, mindig lehet és kell is fejlődni – ha a technika már megvan, akkor témában előrelépni. Ambíció nélkül hamburgeríró lesz az emberből (ahol minden könyve egyforma és megszokott élményt biztosít).

    Ha az írók csak a felét betartanák Holly Lisle listájának, szerintem már akkor sokat lépnének előre. Kiegészíthető egyéb lépésekkel is, de aki ezeket követi, az már jó úton jár.


  10. Köszönöm! Hackett is írt egy hasonlóan komoly kommentet a dologra, és a ti kettőtök véleményére sokat adok.
    Még mindig nincs Nyulak .. -om. Magyarországon járva sajna nem találtam, mondjuk sok időm nem is volt sajna keresgélni..
    eBook formában meg lehet venni? 🙂


  11. Nem, sajnos nincs belőle ebook, viszont jó néhány novella korábbi verziója fent van a neten (a bibliográfiában felsoroltam ezeket).



Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: