A pénteki könyvbemutató

Wyquin kérdez

Utólag tudja csak az ember felfogni és átgondolni – amikor ott van, nincs idő másra, mint befogadni és átélni. Minden könyv megjelenése  félig-meddig hihetetlen esemény, különösen, ha az ember arra gondol: még mindig nem írta meg azt a művet, amely az igazi számára. (Nem is írhatja, mert megírva más ember lesz és más jelenti majd számára az elérendő célt, fut hát folyton a délibáb után.) Pár hete azt mondtam Botondnak, aki maga is átélte már a sokadik könyvmegjelenését, hogy kopik a lelkesedés, de most mégis pontosan annyira örültem, mint a legelsőnél.

Köszönöm azoknak, akik eljöttek – köszönöm Nektek –, és remélem, hogy (bár azt ígértem, hangosan fogok beszélni, de erről zavaromban megfeledkeztem) megérte végigülni a beszélgetést. Wyquin jól kérdezett, ha nem jól válaszoltam vagy eltértem a témától, az teljes egészében az én saram.

Kezdés előtt

Szó esett arról, hogyan kerültek egy kötetbe a novellák; mikor és miért írtam őket; beszéltem a Cohors Scriptoriumról (ahonnan, hiába oszlott fel, többen is eljöttek), a Delta Műhely írókörről, amelynek most vagyok tagja és amely hihetetlenül inspiráló közeg egy író számára; miért szeretek novellát olvasni, kiket szeretek olvasni (Roald Dahl, Saki, Ray Bradbury kihagyhatatlanok, mint ahogy Faulkner, Cheever, Munro egyes novellái is); mitől jó egy novella és egy írás általában; hogyan jelenik meg az író személye az írásaiban, mennyire személyesek a kötetben található novellák.

Beszélgetés után dedikáltam is – ez elég lassan szokott menni, minthogy nem szeretem az egyendedikálásokat, és mindig próbálok valami személyeset írni, ezúton is köszönöm a türelmet, remélem, nem kellett nagyon sokat várni rám. Sajnálom, hogy csak pár szót tudtam veletek váltani, holott sok olyan ismerős és ismeretlen eljött, akivel szívesen beszédbe elegyedtem volna, de talán legközelebb több idő jut. Ez vehető ígéretnek is, behajtható rajtam.

Külön örülök azoknak a régi ismerősöknek, akikkel időtlen idők óta nem találkoztam, és azoknak, akik vidékről jöttek el a könyvbemutató kedvéért; az írókörösöknek, a régi Scriptorium tagjainak; a családnak, a család barátainak; az író- és fordítókollégáknak; a barátoknak és legfőképpen azoknak, akik nem azért jöttek, mert ismertek, hanem mert olvassák és kedvelik az írásaimat. (Vagyis jobban belegondolva mindenkinek.)

Egy ismerősöm azt mondta, mikor azon töprengtem, hogy egy könyvbemutatón azok jelennek-e meg inkább, akik miattam jönnek el, vagy azok, akik az írásaim miatt, hogy vegyem úgy, hogy miattam jönnek – akkor ugyanolyan jól érzem magam, de nem fog a fejembe szállni.

Igaza van. Köszönöm, hogy eljöttetek és megosztottátok velem az élményt. Remélem, hogy a novellák tetszenek majd.

A két legjobb dolog aznap

A könyvbemutatóról aztán rohantam haza fürdetni, mert aznap természetesen nem a kötet volt a legfontosabb – csupán a fontos dolgok egyike.

(A könyvbemutatóról más szemmel: Wyquin blogjában és Ravesnél.)