h1

Mágia és társadalom

szeptember 10, 2009

Amin rendszeresen fennakadok a fantasy könyvekben, az a gumimágia. Hogy mit értek ezalatt? Amikor a klasszikus feudális környezetben csak úgy hemzsegnek a varázslók, és valahogy még sincsenek hatással a világra, csak amikor valamelyikük meghibban és gonosz főúr lesz. A mágiának csak addig van szerepe, ameddig közvetlenül a cselekményhez kapcsolódik, és az író még csak arra sem veszi a fáradságot, hogy legalább azt átgondolja, a varázsló szereplő életét mennyiben változtatja meg a varázslás képessége. Ha már egy komplett társadalom túl nagy falat, legalább próbálná meg kicsiben.

Nihil azon akadt ki, mennyire fantáziátlan néha a mágia a könyvekben, és ezt kicsit továbbvinném: engem azért bosszantanak a Tome of Magic-ből kimásolt varázslatok, mert a másolás után nem történik semmi. Nincs fél gondolat sem szánva arra, hogy egy olyan világban, ahol ekkora tűzgolyókat lehetséges dobálni, mennyiben változik meg a mindennapi élet – elvégre a varázslóknak is meg kell élniük valamiből, és feltételezem, nem mindegyik deviáns és társadalom peremén tengődő száműzött. A többség azért lesz varázsló, mert akar valamit kezdeni a tudásával, mint ahogy egy varga is szeretne cipőket készíteni, egy fazekas kancsókat korongozni. Mondanom sem kell, hogy a többségnek családja is van, amit el kell tartania.

Kényelmes megoldás, ha a mágia csak a szerencsés keveseknek adatik meg, ilyenkor valóban minden egyes mágus kiváltságos személy; vagy ha alkalmazása olyan borzalmas árral jár, hogy még maguk a varázslók is csak ritkán vetemednek rá.  Nagyon tetszett Daniel Abraham tetralógiájában a költők szerepe: egész életükben arra készülnek, hogy egyszer – egyetlenegyszer – megkíséreljenek megkötni egy nagy hatalmú teremtményt (amilyenből az egész világban van egy tucat). Ha nem sikerül, szörnyet halnak.

A mágia árával foglalkozó regények általában átgondolják, hogyan illik a varázslat a világba. Ursula K. Le Guin A Szigetvilág varázslója gyakorlatilag egyetlen elrontott varázslat következményeit írja le, máshol a varázslás (vagy annak egy változata) tabu, mint Robin Hobb Orgyilkos-ciklusában az Ösztön. Orson Scott Card a How to Write Science Fiction and Fantasy című könyvében egész fejezetet szentel a mágiának és annak árának. Ha a mágiának nincsenek határai, a karakterek mindenhatóak lehetnek és nem kapunk valódi történetet (tét és kockázat nélkül csak áltörténetek léteznek).

Nagyon fontos kérdés, mi a mágia forrása, mi a hatása, meddig terjed a hatalma és miként lehet megidézni, ezek ugyanis kihatnak mind a varázslatot használó karakterre, mind a környezetére, tágabban az egész világra. Brandon Sanderson nagyon szeret efféle mágiarendszerekkel kísérletezni, bár nekem kicsit mechanikusnak tűnnek (a Warbreaker végén a függelék különösen szíven ütött), de azt el kell ismerni, hogy a regény világán belül következetesen használja a mágiát és legtöbbször a cselekmény fordulatai is a kiskapukhoz és szabályok új értelmezéséhez vannak kötve. Nála a történet és a mágiarendszer elválaszthatatlan egymástól.

Szerencsére lehet jó példákat hozni – meggyőződésem, hogy mindegyik mögött komoly agymunka áll. Rossz példából jóval több van, sajnos. A szerepjátékból egy az egyben átültetett memorizálós  rendszer például a játékban kiválóan működik, de egy regényben erőltetetten hat. Az sem világos, hogy miért marad a társadalom és a környezet ugyanolyan, mint amit a történelemkönyvekből megismertünk középkor címén. Ha van is fejlődés, azt sokszor ipari forradalomként képzeli el a szerző (igen sokszor gnómokkal vagy törpékkel), és egy árva kukk nincsen a mágia mindennapokat is behálózó szerepéről.

Ha olyan világot veszünk, ahol már viszonylag fiatalon is el lehet jutni a tűzgolyódobálás szintjére, és a varázslók nagy hatalmú varázstárgyak eszkábálásával töltik idejüket, fel lehetne tenni a kérdést, hogy mit kezdenek a mágiával akkor, amikor épp nem egy epikus kalandhoz használják fel? Ha sárkányölő kardot készíteni tudnak, bizonyára nem jelentene különösebb megerőltetést, mondjuk, parancsra melegedő tűzhelyet eszkábálni. A háziasszonyok vinnék, mint a cukrot, egy hétköznapi szükségleteket kielégítő és mindennapi életet könnyebbé tevő varázsló hamar meggazdagodhatna. Cserében a hagyományos mesteremberek termékpalettája szűkülne vagy specifikusan a varázslók kiszolgálására váltana át, kialakulnának a mindkét fél számára gyümölcsöző kapcsolatok. A mester elkészítené az alaptárgyat, amelyet aztán a varázsló felruházna hatalommal. Micsoda szerszámokat használhatna egy ilyen iparos, eszközöket egy háziasszony! Kést, amely tökéletesen vág, ragasztót, amely nyom nélkül forraszt, a cipők bőre pedig sosem látott finomságú lenne, a zsír sosem avasodna meg, a méz nem kristályosodna ki, az egérfogó gyilkosan hatékonyan tenné a dolgát.

Ugyanakkor – feltételeztük, hogy a mágia közönséges dolog, amelyet iskolákban lehet tanulni – a varázslat misztikus mivoltát is kikezdené az elterjedtség. Ha vannak is nagyon nagy hatalmú, veszedelmes varázslók, tőlük sem félnének annyira ez emberek, hiszen a mindennapokban számtalan kisebb mágussal találkozhatnak (akiket talán nem is így hívnak, mert esetleg elnevezéssel sem különböztetik meg őket a közönséges polgároktól). Ki retteg nálunk egy mérnöktől vagy biokémikustól?

Hogyan változik meg ilyenkor a társadalom szerkezete? A varázsolni tudók külön kasztot képeznek-e? Közülük kerülnek ki az uralkodók? Miért is ne? Logikus lépés lenne.

És hogy miért jött elő ez a téma és mit keres épp ezen a blogon? Úgy, hogy a tündérek birodalma nem csupán Héterdőből áll, amely egy külön országnak számító határvidék, hanem annál jóval nagyobb, és valamennyi tündér képes ilyen vagy olyan mértékben varázsolni. Ennek óhatatlanul hatása van a világukra, a mágia szabályai a társadalmuk szabályait is jelentik.

Azon túl, hogy ezt fontos kidolgoznom, mert Emese már nem csak a Rengetegben fog bóklászni, de szembesül a tágabb – és idegenebb – tündérvilággal, amiatt is kulcsfontosságú, mert tudnom kell, mi történik, ha egy ilyen mágiát mindennapinak ismerő, erősen szabályközpontú társadalomban egyszerre csak megszűnik a kontroll.

Ti szabadjára mernétek engedni egy egész világnyi tündért, miután az Ólomerdőben megismertétek őket?

Én sem merem. De megteszem.

Reklámok

13 hozzászólás

  1. Óóóó, igen! Tedd meg! 🙂
    Egyébként én arra a következtetésre jutottam, hogy a mágiahasználók – amennyiben kevesen vannak és megmarad misztikus voltuk – afféle főpapok lesznek egy ókori-középkori jellegű világban. Spirituális vezetők, akiket fél a nép, és részt vesznek a hatalom gyakorlásában.


  2. Hűű, hát én varázslómániás révén elég sokat agyaltam a témán, úh hosszú post következik!

    But first things first: Miért nem rakod ki ezt a remek cikket az rpg.hu-ra, biztos sok okos gondolat születne. Zárójel bezárva.

    Abraham: Nekem maga a mágia egyedi mivolta tetszett. A mágia valódi letéteményesei nem is a költők, hanem sétáló istenek, megkötött platóni ideák. Nagyon jóóóó 🙂

    Sanderson: Nem is mechanikus, inkább természettudományos. Ha “komoly” hipermágikus társadalmon törjünk a fejünket, akkor az egyik lehetőség annak a ténynek az elfogadása, hogy a mágia megismerhető. Nem egy misztikus izé, hanem egy erő, aminek a törvényeit, szabályszerűségeit átlátva azt csinálunk, ami épp jólesik. Ez így van manapság kicsiny világunkban. Ismerjük (vagy ismerni véljük) a szabályok egy részét (fizika, kémia, stb) és csodás dolgok születhetnek. Csak itt nem mágiának hívják az erőt, hanem elektromosságnak, mágnesességnek stb. És nem egy varázslóbácsi aknázza ki a lehetőséget varázsigéivel, hanem gépeket használunk.
    Sandersonnál pont így van. Az allomancia pl. elég kicsi, jól átlátható terület. Érthető, hogy az alkalmazói igyekeznek kiaknázni minden csínját bínját, és a szabályokat megragadva eszközzé teszik a varázslatot. És amint megismerted, elveszíted a misztikus érzést. Persze ettől Mari néni számára egy ködszerzet titokzatos marad.

    Ennek az egésznek az a hátránya, hogy elveszik a mágia misztikus mivolta az olvasó számára is. De miért is? Talán azért mert ilyesmit már láttunk a valóságban. Megismerhető törvények, tudományos szemlélet…ezek elképesztő mértékben megnövelik a mágia alkalmazásait, de egyszersmind a varázslat tudománnyá válik. A mai kor csodái egy középkori ember szemével titokzatos dolgok, mint falusi 90 éves néninek az internet, de egy fiatal számára mindez “normális”.

    Az Eberron világ egyik alkotója, talán épp Keith Baker említette a khorvaire-i mágiahasználatról, hogy a fő különbség egy szimpla fantasy setting és Eberron között talán a gondolkodásmód. Egy eberroni lakos számára a mágia valami, amit meg lehet ismerni. Lehet h ő épp nem érti, de akad valaki a faluban aki igen. Nem tudom, hogy ismered-e Eberront, de érdemes megvizsgálni, ha már a tárgynál vagyunk. Itt a mágia a varázstudók nagy száma miatt valóban szolgáltatássá lett. A kézművesek egy része megtanul néhány rituálét, amivel különleges tárgyakat készíthet (magewright). A valódi varázstudók (wizard, artificer) pedig a profik. A mágia beszivárgott a mindennapokba, mágikus lámpások világítják meg az utcákat, elementálok hajtotta hajók vagy épp légelemi vasút szállítja az utasokat, stb. A kulcsszó a pénz: ha meg tudod fizetni, megcsinálják. Adott “varázslatos” szolgáltatásokra specializálódtak a Dragonmarked Housesnak nevezett 12 “multicég”. Az Orien-ház resszortja pl. a posta, a küldöncök és a mágiával támogatott utazás: teleportáció, villámvasút.

    Én arra jutottam, hogy egy erős mágiával átitatott társadalomban kell valaki, aki tervez, tanít és koordinál (mondjuk a valódi varázslók) tanári, céhmesteri, főtanácsadói, akadémikus szerepben. Azoknak, akik a mindennapi élethez szükséges javakat előállítják, nem kell mindenntudónak lenniük. Mágikus “szakmunkások” vagy épp kis mágiát tanult kézművesek alkotják a következő szintet, akik csak azt tudják, amire szükségük van. Varázskovácsok, tűzelleni rúnákat + némi vízmágiát tanuló “tűzőrség”, anyag- és vízmágikus rituálékat bemagoló hajóács-varázsművesek, stb. Minimális elméleti tudással.
    A legalja pedig maga a köznép, aki tudja, hogy a mágia megismerhető és kb annyit tud az egészről, mint egy mai átlagember a tudományról. Tudjuk, hogy van gravitáció és mágnesesség és ööö ennyi elég is. A TV-t pedig be tudjuk kapcsolni.

    Más a helyzet, ha a mágia kuriózum. A misztikus hatás miatt itt nem kell tökéletesen lefedi a világot. McKillip és Beagle fantasy munkáiban pont azt szeretem, hogy megőrzik ezt a misztikumot. Más kérdés, hogy pl McKillipnál szinte tobzódik a mágia, még egy hajcsatt vagy egy kilics is lehet mágikus, de ebből a köznép ált. nem sokat lát. Itt a varázslók tényleg tanácsadók.

    És miért nem uralkodnak? Talán mert nem akarnak. Még a Star Warsban tették fel a kérdést, hogy a nagy jedi mesterek miért vonultak el messzire. Magányra vágytak, messze a civilizációtól, ahol talán az összes ember gondolatát hallják önkéntelenül. Egy varázsló, ha művészként tudósként nézzük, nem fog uralkodni. Nem akar, időpazarlás. Inkább kutat. ha még épp társadalommegváltó tervei vannak…nos akkor ő az utópista kivétel. Még akkor lehet szüksége az uralkodásra, ha mondjuk anyagi erőforrásokra van szüksége a kutatásaihoz. A Dark Sun máguskirályai ilyenek azt hiszem.
    Ha pedig egy übermágikus társadalomban vagyunk, akkor ott van a varázslók közössége, ami rákényszerítheti a hatalomra törőt a szabályokra.
    Ha ez a varázslóközösség együtt uralkodik..na az más tészta. Forgotten Realmsen Netheril birodalmának a vezetői ősmágusok voltak, akik repülő városokban laktak. Gyakorlatilag saját képükre formálhatták az adott enklávé teljes városképét vagy társadalmát. van Ilyen is.

    Tündérek: ha minden tündér mágikus erővel bír, akkor ugyanaz a helyzet, mint egy mágiától perzsgő világban. Ha a belecsöppenő halandónak különleges is a mágia, nekik – lévén mindegyikük varázsol – aligha. A mágia viszont nem lesz tudománnyá, lévén ők nem tanulnak, nem kísérleteznek. A mágia a vérükben van, egyikük fáknak parancsol, a másikuk a szeleknek. Ahogy mifelénk valaki nyelvzseni míg a másik jó matekos. Figyelemreméltó tehetség, de nem misztikus erő.
    Szerintem egy tündértársadalmat is az mozgathat, mint egy emberit: erőegyensúly. Még ha teljesen más is a gondolkodásmódjuk, az erő szavára hallgatniuk kell. A hatalmasabbak (esetleg a ravaszabbak) esküszavukkal köthetik magukhoz a többieket. Odaát az adott szó kötelez, így ez a legjobb módja a hűségnek. Egyfajta “hűbéri” láncolatok jöhetnek így létre.

    Bocsi a hosszú postért, de ennyi minden jutott eszembe. 🙂


  3. Ehh, az előző hosszú postban mégis kihagytam valamit: az életkor. Ha van egy nagyhatalmú varázslókból álló társadalmunk, akkor egy emberhez hasonló rövidéletű faj esetén egyik központi kérdés az öregedés lassítása, megszüntetése. Vajon átalakítják anyagmágiával a szervezetüket, hogy ne öregedjenek? Vagy már annyira eltelítődnek, hogy nem is kell enniük vagy aludniuk? Esetleg külső hatalmakhoz folyamodnak? Vagy élőholtak, lichek, vámpírok lesznek? Esetleg nyitnak a testükben egy kaput az elemi síkokra és elementálokká válnak?

    Na és mi jön ezután? Itt vannak a meghosszabbított életű varázslóink, élnek x-száz évig…De jön egy következő generáció 20 év múlva majd a következő. Előbb utóbb telítődik a piac többszázéves varázslókkal. Mi lesz ebből? Az öregek megelégelik és betiltják a mágiahazsnálatot? Vagy kiirtják a tehetséges ifjoncokat és csak a “selejtet” hagyják meg? Polgárháború lesz? Vagy józanul belátják a helyzetet és más síkokra távoznak? Vagy sztázisszerű álomban elmélkednek a világ dolgain, eltemetve a város alá mígnem emlékükből csak legendák maradnak holott szellemük mind a mai napig a várost járja?

    És persze az örök kérdés: mi lesz az emberi elmével, ha többszáz évig él? Emberi marad még? Egyik kedvencem Vevay a többszáz éves varázslónő az Alphabet of Thornból, aki királyi tanácsadó és annyira vén, hogy szinte nem is emlékszik gyermekkorára csak az elmúlt pár évszázadra 😀

    Na jó, tényleg befejeztem 😛


  4. Jakirte: Tetszett az eszmefuttatás, beindította a fantáziám, rögtön elkezdtem törni a fejemet különböző mágiát szabályozó törvényeken, mindegyiken végigvezetve a logikát, hogyan változna akkor a társadalom (pl. mi van, ha varázsolni csak a gyerekek tudnak, a serdülők fokozatosan elvesztik képességüket, a felnőttek meg egyáltalán nem képesek mágiára? Cifra egy közösség alakulna ki abból!)
    A jedi mesterek szerintem kilógnak kicsit a sorból,náluk tényleg az az érzésem, hogy a magány utáni áhítozás utólag lett odatoldva, hogy megmagyarázzák az óhatatlanul felmerülő kérdést, hogy miért nem törnek hatalomra…
    Nem hiszem, hogy lenne olyan ember (személy, ha a többi fajt is idevesszük), aki ne vágyna valami űrt betölteni a varázsereje által – vagy előnyhöz akar jutni, vagy uralkodni akar, vagy azt szeretné, ha elismernék, netán csodálnák, szeretnék stb. Ennek lehet pozitív vetülete is, hiszen akit az mozgat, hogy úgy nézzenek rá, mint Nagy Jótevőre, az valószínűleg csupa jót fog cselekedni – de ebben is benne van a bukás lehetősége, lásd a Végtelen Történetet és azt, hogyan lett a Nagy Jótevőből Nagy Tojóvő…
    A varázslók közössége, mint önszabályozó erő – ez elég durva mágikus rendőrállamok képét vetíti előre. 🙂

    Egyébként nem jutott eszembe, hogy ezt a bejegyzést máshova is elküldhetném, mert ahhoz túl felületes – itt a blogban nem mentem bele akkora terjedelemben, amekkorát a téma megérdemelne, így meg túl sok a támadási felület. De ott a lehetőség gurítani. 😉
    A tündérekre még vissza fogok térni a gondolatmenet végén, egyelőre a tündérmágián töprengek. Stay tuned.


  5. Tündérmágia: hát ez jó kérdés. Itt azt hiszem a hangulata sokkal fontosabb mint a mechanikája…Bizonyos “iskolák” nem illenek a tündérekhez, bizonyosak meg annál inkább. Az utóbbi kategóriába tartoznak az elmére, érzelmekre ható bűbájok, rejtőzködést, helyváltoztatást segítő varázslatok ill. a természethez esetleg elemekhez kötődő mágiák. Szerintem a Changeling The Lost elég jó példákkal szolgálhat, ott akadnak pl. egyes évszakokhoz kötődő diszciplinák. Persze megfelelő hangulati háttérrel csinálhatsz nekromantázó vértündért is, csak ehhez kicsit többet kell agyalni.
    Jó alap lehetne, hogy a tündérek maguk esetleg az adott valami (tó, erdő, vihar, régió) testet öltött szellemei, és így hatalommal bírnak felette (víz, természet, eső/szél, bármi), vagy őseik szavukat adták a vidék szellemeinek vagy egy már rég elfelejtett hatalomnak, hogy megvédik az adott helyet, vagy bármi más, számunkra hülyeségnek tűnő dolgot csinálnak, cserébe hatalommal bírnak felette – feltéve ha állják szavukat.
    Egy tűztündér (vagy egyik őse) pl szavát adhatta, hogy idünként feléget ezt-azt cserébe megtanították/kinyilatkoztatták/párnája alatt találta a tűz igaz nevét.

    Varázslók közössége mint önszabályozó erő: én konkrétan az FR Netheriljére gondoltam: sok-sok repülő város ősmágusainak együttesére. De ez alkalmazható bármilyen társadalomra, ahol nem egy-két mester van, hanem sok varázslórend, beavatottak százaival, konfliktusok lehetőségeivel. Itt már komolyabb szabályozás kell. Netherilben ez az egyes városok vezető ősmágusaiból álló “High Mages” nevezetű tanács volt, de iskolák/államok delegáltjaiból is kialakulhat ilyesmi. Az ilyen tanácsoknak, intézményeknak mindössze annyi a célja, hogy megakadályozza a másokra veszélyes mágiahasználatot, letilthat bizonyos dolgokat (idézgetések…) ill. lehetővé teszi, hogy együttesen lépjenek fel az adott rendszer elenségeivel. Rendőrállam is lehet, de nem feltétlenül az. Talán idealista vagyok, de mondjuk egy olyan társadalomban, ahol egy főmágus többszáz éves, van benne elég józanság ahhoz, hogy ne bonyolítsa túl egy 1984-es rémálommal. Max akkor ha már kezd ingataggá válni a tanács hatalma és a későbbi generációk is szeretnének belépni a hatalom körébe….

    Tkp ez a mágia dolog is olyan, mint a fegyverhasználat szabályozása. Hazsnálhatod szobadísznek is ill. hasznos dolgokra, de lehet veszélyes is. Nem a fegyver az, hanem a fegyver(mágia)forgató személy. A közösség működése érdekében muszáj törvényeknek lenniük, ha sokan képesek varázsolni. Hogy egy varázslóiskola belső kódájáról van szó vagy épp egy birodalom összes iskolájának állami szabályozásáról, mellékes. A törvényeken nem hiszem, hogy sokat változtatna, csak dimenzióiban nagyobb.

    Jó példa erre az Ars Magica hermetikus kódája, egy középkori mágusrend belső törvénye: nem kíséri meg elrabolni egy rendtárs mágikus hatalmát vagy megölni őt, a konfliktusok rendezésének (és egymás feldarabolásának) egyetlen legális módja a párbaj (vagy vmi hasonló), tiszteletben tartja a rend gyűlésének közös döntéseit, nem sodorja veszélybe a rendet, nem idézget csúnya randaságokat, tanítványokat nevel, de ha ők szegik meg a Kódát, maga cibálja bíróság elé, ill. ha ő maga vétkezne, tudomásul veszi a következményeket.

    Tündéreknél persze ez nem működik. Valahogy én őket mindig egy kaotikusabb, épp ezért laza, regionális szervezettségű lényeknek tartottam. Udvarok, városok és egyéb független hatalmak laza lánca, amit bizonyos minimális szabálymennyiség köthet össze. Ez lehet írott vagy esetleg eskük által biztosított (ez a tuti). Hogy az egyes láncszemeken belül mi van, az jó kérdés. Egy naaaagy vizitündér palotájában belül az ő saját kis törvényei érvényesek, stb…. Ehh sose voltam jó csingilingiből, én mindig varázslómániás voltam.

    Még agyalok ezen a tündérmágia dolgon én is egy kicsit.


  6. Én játszottam Changeling-et, elég sokat, de eszem ágában sincs akár csak nyomokban ahhoz hasonló módon megragadni a mágiát. 🙂
    Az Ólomerdőben a tündérek kifejezetten merev szabályoknak engedelmeskedő lények voltak, ezt igyekszem megtartani és integrálni a mágiarendszerbe. A népmesékben megtalálható mintázatok is ezt a megközelítést támogatják.
    A hozott példák érdekesek, de szerintem elég ingoványos szerepjáték mágiarendszert lefordítani irodalmi nyelvre, a szabályok kicsit más logikának engedelmeskednek, más szempontból lettek összeszerelve (játszhatóság).


  7. Huhh, kicsit elvoltam havazva, így csak most tudok reagálni arra a posztra, aminek kiváltásában nekem is szerepem volt. :szerény: 😀
    Vannak olyan esetek, amikor az író képes megoldani, hogy a varázslók ne 100% intergálódjanak be a társadalomba, és ez mégse legyen gáz; hirtelen két példa jut eszembe, az egyik Terry Pratchett Láthatatlan Akadémiájának gyülekezete, akik erősen hajaznak az egyetemi professzorokra – gyakorlatiasságban és bogarakban -, a másik Jack Vance különc csodabogarai a Haldokló Földön, akik még rá is tesznek egy lapáttal, csakhogy az egyszeri nép tisztelje őket, és még véletlenül se kelljen elvegyülni velük (ezt többek között a blikkfangos varázsnevek is szolgálják).
    Másrészt a csodaművészek is hangulatosak tudnak lenni, de ez fent ki is vagyon fejtve. 😀
    “(a Warbreaker végén a függelék különösen szíven ütött)”
    Ezzel sajnos egyet kell értenem. Engem elvarázsolt a Ködszerzet rendszere, és tetszik az is, hogy min alapulnak az Elantris aónjai… bevallom, miután meghallottam, hogy a Warbreaker mágiája a színekre épül, azt vártam, hogy melyik elorzott szín mire képes (pl. a zöld gyógyít, a vörös pusztít, etc… igen, a Ködszerzetnél is előbb olvastam el a “rendszert”, mielőtt belekezdtem volna a regénybe). Ehhez képest a függelékekben a lélegzet-vételről olvashattam, ami olyan, mint egy D&D kaszt szintlépés táblázata, anélkül, hogy ferdítenék (nyissa ki mindenki a D&D alapkönyvet pl. a druidánál, majd rakja mellé a Warbreakerét). Érdekes, mert ha jól hallottam, Orson Scott Cardnak pont a színeken alapuló mágia nem tetszett, és a lélegzetvétel igen… nekem eleddig ez fordítva van, de hát én szeretem az elvont dolgokat, Card pedig pont azt kérte számon a színelvételen (igaz, végül elfogadta, mint a mágia velejárója). De hát nem vagyunk egyformák. 😀
    Ja, és hamár említve lett a gonosz mágus: én azt nem értem, ha valaki szinte mindenható, és uralja a természet elemeit, akkor miért egy olyan gyenge elemre épít, mint a halandók? Úgy értem, én valószínűbbnek tartom, hogy egy emberekben csalódott nagyhatalmú figurán nem a Szauron, hanem a Dr. Manhattan-szindróma lenne úrrá.
    Így ennyi erre, meglehetősen megkésve. 😀


  8. Plusz: végre megint a régi avatárok! Hurrá, hurrá, hurrá és ezer köszönet! 😀


  9. […] már játszottunk Hannával efféle játékot, és most felelevenítem a szokást. A gumimágia az az rói eszköz, amely szükség esetén előugrik a semmiből, majd a kívánt hatás […]


  10. […] időszakát ezennel rituálisan tökönszúrom egy kétkezes pallossal). Hogy mik ezek a buktatók? Hanna és Nihil erről szebben el tudtak filozofálni, hadd ne koptassam rút, fallikus csőrömet a […]


  11. […] Mágia és társadalom (Hanna) […]


  12. a kérdés nagyon jó, magam is rengeteget gondolkodtam rajta, hogyan változik meg egy világ és egy társadalom a mágiától.

    egy biztos, ha valahol létezik a mágia, a társadalom nem marad közömbös. lehet elutasító, tiltó, befogadó, felhasználó, megbélyegző, kirekesztő vagy akármi más, de sohasem lehet semleges.
    a társadalmak mindig reagálnak a világra. ha ezt egy író elfelejti, az bizony műhiba. 🙂

    egyébként az egyáltalán nem biztos, hogy egy mágus akar valamit kezdeni a tudásával. ismerek pár embert, aki pusztán az információéhség miatt akar megismerni dolgokat, és szinte semmit sem kezd a tudásával.

    persze ők a kivételek, minden bizonnyal bármely világon akad olyan varázsló, aki szeretné a dolgokat jobbá tenni, és így válik hidegburkolóvá a pokol lépcsőjén.

    számomra sokkal érdekesebb kérdés, hogy hogyan reagál a társadalom (és például a gazdaság) a mágia jelenlétére, mint az, hogy mit is csinál néhány konkrét varázsló.


  13. […] nem fogott meg különösebben, de a mágia és a maffia kapcsolata már igen. Már önmagában a mágiarendszer kidolgozása izgalmas feladat, és minden szinten kihat az ábrázolni kívánt társadalomra – így […]



Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: