h1

Az Ólomerdő és a népmesék kapcsolata

július 15, 2009

Először is szeretnék egy linket mutatni: Ameli (Eftímea) írt egy összefoglalót az Ólomerdőben használt meseelemekről illetve a könyv és a népmesék párhuzamairól (és eltéréseiről).  Érdekes, bevallom, én sosem szedtem ezt így össze (kevés jegyzetet használok, rossz szokás mindent fejben tartani).

Felmerülhet a kérdés: ebből mennyi volt tudatos?

Kis kitérő: most olvasom Damon Knight: Creating Short Fiction című könyvét, amelyben hosszan értekezik a tudatalattival való közös munkáról, mely tudatalatti, kreatív ént Frednek nevezi.

„A tudatos elme lineáris, logikus gondolkodásra van nevelve, Fred jobban dolgozik asszociációs hálókban, de csak közvetve tud kommunikálni; álmok, megérzések, sejtések és késztetések formájában. A legtöbb ember soha nem tanulta meg használni a kommunikációt a két fél között. Ha Fred mondani akar valamit, elfojtjuk. Az íráshoz viszont mindkét elme szoros együttműködésére szükség van. Amikor kreatív problémán gondolkozunk vagy egy ötleten törjük a fejünket, jelzést küldünk Frednek. A válasz lehet hirtelen megvilágosodás, egy kép vagy egy ötlet kísértete. Lehet, hogy napok, hónapok vagy évek múlva érkezik. (…) Fred nem mindenre alkalmas. Ő felel a képekért, a szimbólumokért, a történetek homályos körvonalaiért, de nem tudja gyakorlati részletekkel megtölteni őket.”

Szerencsés alkat vagyok, nálam Fred rendeltetésszerűen működik, és nagyon nevelnem sem kellett erre – ha tudom, mit akarok elérni, és nem tudom tudatosan felépíteni, akkor félreteszem, vagy másról beszélek, vagy direkt használhatatlan ötleteket dobok fel és tárgyalok meg, miközben a háttérben dolgoznaik az agyam. Mondhatjuk, nálam a CPU használat majdnem mindig 100%, hiába van csak néhány alkalmazás nyitva.

Aztán, amikor épp teljesen másról van szó, egyszerre csak beugrik a megoldás. Kiválthatja egy szó, egy hangulat, egy kép, ami úgy működik, akár egy jelszó és felszínre hozza a közben kidolgozott választ.

Az Ólomerdőnél sem volt másként. Csak annyira kerestem tudatosan népmesei kapcsolatot, hogy találomra felütve olvasgattam Ipolyi Arnold Magyar mythologiáját. Népmesét nem olvastam újra a könyv kedvéért (csak kivonatokat), de ennek oka volt. Az emlékeimre akartam támaszkodni, mert az a legfontosabbakat, az esszenciát, a kapcsolatokat, a szerkezetet őrzi meg. Nem akartam jelentéktelen részleteket beemelni a regénybe csak azért, mert újraolvasáskor megtetszettek. (Most egyébként ugyanez a csapda fenyeget: túl erős még az előző regény és zavarja a mostani megírását.)

Fred pedig összevonta a különböző népmesék alakjait és történeteit, ezért nem tisztán egy meséből származik Rabonbán, Firtos/Tartód vagy Lóna. Tehát: nem, nem tudatos volt, de szándékos.

Volt egy másik koncepció is: értelmet akartam adni a népmeséknek. Tudjuk, hogy a tündérek segítenek a hősnek, de miért? Az nem jó válasz, hogy ő a hős. A boszorkány és a sárkány gonosz, de miért? Miért viselkednek olyan kiszámíthatóan a tündérek a mesékben? Hogyan lehet ezt egy karakterközpontú, realista történetre lefordítani? A mesék tanulságai: mesélő által belerakott magyarázat, vagy a mesevilág szerves része? Ha utóbbi, rögtön sötét karmává válik a gyereknevelő célzat.

Szerettem volna a népmesei törvényeket, fordulatokat megőrizve létrehozni valami újat. Kicsit átállni az ablak túloldalára, nemcsak kívülről figyelni a meséket, hanem belépni a homályba közéjük. Hogy ez mennyire sikerült, azt persze az olvasók döntik el.

Azt már tudom, hogy még egyszer ugyanez az újdonságérzés nem lesz meg. Csak ha valami teljesen mást írok. Az Ólomerdő 2 mégiscsak folytatás lesz, nem pedig folytatásnak álcázott új kísérlet.

Reklámok

3 hozzászólás

  1. Nos, először a twitterhez: kitartást a porontyhoz! Tényleg dögmeleg van. 😦
    Másodszor: a cikk írója téved – ezt szerintem oda is beírom, vagy linkkel jelzem, hogy itt megtettem -: VANNAK női mesehősök. Ugyan a népmesei gyűjteményekbe nem igazán tudtak bejutni, de a népmesék, eredendő jellemzőiből fakadóan nincsenek kőbe vésve, és tartalmuk nagyban függ az elmondójuktól. Nemcsak férfiak meséltek ugyanis, hanem nők, de nemcsak nők meséltek női hősökről, de férfiak is. Van olyan mese, ahol egy asszony férje eltűnik, és kiszabadításához bizony a nőnek hét “vasbocskort” kell eljárnia, magyarán, *a hosszú utat tesz meg. Van, ahol a porontyáért vagy fivéréért jár be hosszú utat. De léteznek olyan, kicsit “nőiesre” szabott – elnézést a soviniszta kifejezésért – sztorik, ahol a cikkben említett “hős” és “álhős” cselédkedik, ld. a Holle Anyót. Máshol meg neki kell felszabadítania szerelmét, mint a Szépség és a Szörnyeteg történetek (ha emlékeim nem csalnak, az “East of the Sun, West of the Moon” is ilyen). Volt egy olyan bácsi is, akinek a hősnőivel szemben FÉRFI gonoszok voltak csak felvonultatva. Semmi banya, vagy ilyesmi.
    A tündérek miért segítenek? Nos, erre több lehetőség is van. A Holle Anyó nemcsak egy nevelő mese, hogy “hé, asszony, takaríts ki!”; amikor a különféle tárgyak hálásak a hősnőnek, az animista jegyeket mutat – ami ugye azt jelenti, hogy MINDENNEK lelke van. A segítő állatok Nagy Olga szerint totemekből lettek: a régi időkben ugyanis teljesen magától értetődő volt, hogy egy nép toteme segít “gyermekein”, ő röpíti el a sámánt a túlvilágra, ő védelmez… a kereszténység térhódítása idején ez meglehetősen háttérbe szorult, ám a régi hiedelmi jegyeket nem lehet kiirtani, itt-ott vissza fognak köszönni, mégha rejtőzve is. Példának okáért mi magyarok bizony elég durrbele szabadultunk meg a keresztelkedés során a régi hitünktől (vö. írek, finnek, németek, szlávok, akiknek mítoszairól azért bőven maradt, mert mielőtt “kitessékelték” volna őket a hivatalos vallásból, célszerűnek látták feljegyezni őket), de még nálunk is utat talált magának a Boldogasszony, és a Csodaszarvas is megúszta a purgálást. Szóval, totemből segítő állat: miután egy új vallás kiszorította a régit, az állat “totemi mivolta” megszűnt. De az állat, mint segítő, maradt (jó szokásunk ragaszkodni a régihez) – kellett hát egy új motiváció, ez pedig az lett, hogy a hős segít rajtuk, vagy jót tesz velük.
    Vegyünk egy népmesei példát: a griffmadár segít Fehérlófiának, miután az gyengéd volt a fiókákkal. A magyar griff nem a hibridlény, inkább egy óriássasként van ábrázolva. Tehát, ez az óriássas hősünket a túlvilágról visszahozza a miénkbe – azaz, akár egy totemnek, közvetítő/szállító szerepe is van egyben. Most itt lehet a turulra asszociálni (igaz, az inkább kerecsensólyom volt, de a “hasonló fajok” esetén azért egy ilyen egybemosódás még belefér, ld. a szibériai búvármadár esete, vagy a holló-varjú megfeleltetése), de a sas, mint totem, elég elterjedt Eurázsiában. Annyira, hogy Priszkosz görög rétor a népvándorlást annak tudta be, hogy Keleten bősz griffmadarak élnek, akik űzik elfele a lovas emberkéket. Elnézést a csapongásért, de a lényeg: a Fehérlófiának griffmadarán nagyon jól levezethető a totem – segítő állat “mutációja”. (A különböző népek folklór elemei között, mint ennél is látszik, nagy volt az átjárás)
    Amúgy a tündérek a magyar folklórban NEM voltak ám szívjóságos lények, hanem akárcsak a kelta megfelelőik, ők is veszett gonoszak tudtak lenni. A szó sem a tündöklőből fakad, hanem hogy “tünékenyek” – éteri lények, akik inkább tartoznak a szellemvilághoz, és így előszeretettel ragadják el az élőket (nemcsak nálunk, ha valakinek eszébe jut egy bizonyos Goethe vers). A halandóknál nem jobbak, egy dologban különböznek (és ez az Ólomerdő alapja): köti őket az adott szavuk.
    Ja, ha jól emlékszem, a Firené amúgy tűzpapnő volt a székelyeknél, ahogy a Rabonbán is egy cím volt. Eredetileg.
    Huh, hirtelen így ennyi, aztán majd még eszembe jut valami. 🙂


  2. Először is: Köszönöm Csillának, hogy belinkelte az irományom 🙂
    Másodszor Nihilnek: rengeteg mesét kellett annak idején olvasnom, lévén két féléven keresztül foglalkoztunk velük a fősulin, és soha nem találkoztam olyannak, amiben nő lett volna a főhős. Azt aláírom, hogy nem csak férfiak vállalták magukra a homo narrans szerepét – ld: Koka Rozália -, de igen ritka.
    Női főhőse a népi költemények közül leginkább a balladának volt – Egy asszony két vétkecskéje -, de az igazi, hős-elrabolt-elrabló felállásban, mindig a legkisebb fiú indul a lányért. Természetesen én sem olvashattam mindent, ami lejegyzetelésre került, de a Hetvenhét magyar népmesében, és Benedek Elek gyűjtésében nem találkoztam ilyennel. (De ha adsz címeket, szívesen gyarapítom tudásom :-))
    Ami az általad említett női hősöket illeti: sem Holle anyó, sem Bella a Szépség és a szörnyetegből nem a magyar folklór része. Én kifejezetten azzal foglalkoztam, lévén az Ólomerdő a magyar mitológiára épít. Mert ha már itt tartunk, mondhattad volna a Piroska és a Farkast is, ami akkor lehetne szintén ebben a kalapban – már a magyar vonatkozásban -, ha az eltűnt Piroskát, az anya kérésére a vadász keresné meg, és az egész mese a vadász szemszögéből lenne leírva. És így tovább. A germán alapú mese nem egyezik azzal a felállással, amit én leírtam. (Hős, álhős, ellenfél, adományozó, útnak indító, segítő, keresett személy, varázseszköz – bár ez utóbbit csak Jankovics Marcell csapta hozzá.)
    Igazából sokat lehetne még erről beszélgetni/írni, akkor sem biztos, hogy közös nevezőre jutnánk :-), ami viszont egyáltalán nem baj.
    Ami viszont számít, hogy mind a ketten olvastuk a könyvet, és mind a kettőnknek tetszett.
    Viszont Firénét köszönöm, hogy megírtad, kicsoda, mert tényleg nem találtam róla semmit.


  3. Akkor csak a magyar népmesére korlátozva :): azt hiszem, Nagy Olgánál olvastam (amennyiben így van, ez a Táltos törvénye címet viseli), hogy találkozott olyan bácsikákkal, akiknél női főhősök voltak. Mondjuk Nagy Olga értekezései arról szóltak nagyrészt, hogy mennyire képlékeny is a mese, így simán hagyja magát modernizálni (pl. van olyan mese, ahol a táltos lovat orvosi recept alapján állítják elő). Márcsak azért is így emlékszem, mert ő írta annál a fejezetnél, ahol a mese elveszíti “varázstartalmát”, és arra hozta példának, hogy az asszony, aki hosszú utat tesz meg, “elkoptat hét vasbocskort”, míg később ez pár hét lesz.
    A népmesegyűjteményekkel az a helyzet, hogy bármennyire is ködösítően hangzik, de mint írtam is fentebb, ez nagyon csak a jéghegy csúcsa. Mellesleg egy másik Nagy (Ilona) is foglalkozik azzal, hogy mennyire hajlamosak megváltozni a népmesék, mikor lejegyzésre kerülnek, és nem is kerül mind lejegyzésre – és persze, hogy ezekből mi kerül lejegyzésre, nagyban függ az összegyűjtőjüktől is, ahogy az is, milyen stílusban gyűjtik össze. Ez persze nemcsak nálunk van így, nagyon sok népmesét összegyűjtöttek a szibériai népektől is, ám ezek nagyrésze nem került megjelenésre.
    Félreértés ne essék, nem vitatkozásból írom, ahogy a közös nevezőre jutás sem fontos ez esetben – pláne mivel nem “nagy horderejű dolgokról” folyik szó – de nekem rengeteg mesét kellett átnyálaznom, magyart, angolt, északit, szibériait, szlávot, franciát, ezért pl. az alábbihoz:
    “Hős, álhős, ellenfél, adományozó, útnak indító, segítő, keresett személy, varázseszköz”
    Lehet, hogy rosszul emlékszem, de ez nem Propp? Mert akkor az bizony eléggé elterjedt, és nem csupán az oroszoknál. Igen, a mese stílusából (plusz apró nüanszokból) lehet következtetni, melyik népről van szó, viszont tartalmilag egy görög, egy francia és egy mordvin népmese lehet azonos, ahogy a Holle anyó is meglehetősen elterjedt. Így bizony egyáltalán nem biztos az a vadász szemszög.
    Ezzel persze nem a cikked támadom (amennyiben az előbbi bejegyzésemben szereplő “téved” szó ilyen színezetet adna, elnézést kérek), de sokan hajlamosak a népmeséket arra a kevés meglevőre redukálni, és kicsit kőbevésettnek tekinteni, ezért hadd mondjak el egy érdekes példát (amennyiben ismered, hiszen ez főiskolán is előkerült, ismét elnézést):
    Sokakban élénken él a Grimm fivérekről az a kép, hogy nagyban járják a német falvakat, és gyűjtik össze a meséket, holott ez egy romantikus nézet (amihez ők is asszisztáltak). Igazából Kasselbe hívták a “forrásaikat”, amelyek között nagyszámú francia hugenotta menekült is tartozott, így a Grimm fivéreknél rengeteg olyan mese fordul elő, amit már Franciahonban egy bő évszázaddal korábban már szerepeltek az olyan emberkék mesegyűjteményeiben, mint Charles Perrault, vagy Madame D’Aulnoy szalonmeséiben (melyek elég szabadosak voltak). Ezek közé tartozott a Piroska, a Hüvelyk Matyi, a Hamupipőke, a Csizmás Kandúr, a Csipkerózsika, a Toronyba Zárt Hercegnő (Rapunzelként is ismert), valamint a Kékszakáll. (De érdekes, hogy a Rumpelstilskin történet megtalálható a szibériai kisebb népeknél is – de ez is “lejegyzésre került” az 1700-as években a franciáknál.)
    Érdekes téma, és meglehetősen messzire visz, és félre ne érts, mert tetszett az elemzésed, viszont ilyenkor mindig tanácsosnak érzem kiegészíteni azzal, hogy a népmesék szabadon burjánoznak, és nem adják meg magukat a skatulyáknak. Ez talán azért is lehet, mert a legtöbb mesélőt mozgatja az, ami Csillát is, megint mások pedig – ahogy minden hivatásos író – a saját életüket és tapasztalatukat is belegyúrják régi sablonokba. Azért is, mert pl. Neil Gaiman is írja, hogy zavarja, hogy a meséket “halott hideg dolgok”-ként kezelik a nagykoponyák, amelyeket aztán kedvük szerint bekategóriázhatnak – holott ezek az összegyűjtött “elemek”, amiket te is említettél, inkább irányelvek, semmint korlátok. De én is elemeztem már úgy műveket, mint te, ezeket nem is “negálásként”, semmint kiegészítésként mondom.
    Amiben mellesleg az a legjópofább, hogy mindezen mesék működésének az iskolapéldája Csilla is – a nagy népmeseelemzők nagyjából ugyanazt írják le a mesék képlékenységének bizonyítására, amit Csilla is ennél a bejegyzésnél. Bizony a mesélők nemcsak “szórakoztatnak”, hanem szórakoztatva tanítanak, magyarán amikor kilökik az ajtón hősüket, akkor választ keresnek maguknak és a közönségnek is.
    Huh, hát így ennyit akartam hozzáfűzni. 🙂



Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: