„Számomra visszatérő motívuma volt a kötetnek, hogy milyenek vagyunk mi emberek ha érzelmileg valaki más próbál meg közeledni hozzánk, legyen az holló, sellő vagy egy tó. Nem tudunk mit kezdeni a helyzettel, nem is értjük meg, fel se fogjuk, micsoda szerencsénk van és kicsúszik a kezünk közül ez az ajándék. Vagy éppenséggel túlságosan emberien viselkedünk és tönkretesszük amit kaptunk.  Azt hiszem elmondható, hogy Csilla novellái, még a fantasy elemeket tartalmazó, vagy csak úgy gondoljuk, hogy azokkal operáló meséi igazából érzelmekről szólnak. Csak esetleg a helyzet különleges, amiben találkozunk vele.”

A teljes cikk elolvasható Lobo olvasónaplójában.

„Sok mindent elmond a kötetről, hogy ezt is három nap alatt végigolvastam (csütörtöktől szombatig), így a minőségével semmiképpen sincs baj. A meséket különben is kedvelem, szívesen olvasnék olyan népmesei alapú modern írást is, ami nem támaszkodik a mi világunkra. De ez így is működőképes, mindenesetre 12 éven aluli gyerek kezébe nem adnám: nekik érjenek még jó véget a tündérmesék. ”

Teljes cikk a Vox Adepti blogon.

„A Kiadó utószavában így fogalmazza meg a saját véleményét arról, hogy miről is van itt szó: „Kik vagyunk valójában az embert próbára tevő, többnyire tragikus helyzetekben?”, de én egy picit máshogy látom.
Mert Csilla történeteiben épp úgy vannak teljesen hétköznapi emberek, mint ezért vagy azért különlegesek, és az átlagolvasó nem feltétlenül tud az utóbbiakkal azonosulni.
Ugyanakkor az összes novella olyasmiről szól, ami valójában bármelyikünkkel megtörténhet. És ez benne az ijesztő.”

Uzseka Norbert ajánlója elolvasható itt.

„…Összességében azt tudom mondani, hogy kellemes volt olvasni a szöveget. Persze enyhe hullámzást mutattak az egyes novellák, de mindegyiken átsütött Csilla stílusa, amely elsősorban szép és megkapó képekkel operál, és főleg gondolatokat vet fel, semmint megválaszolja azokat. Ugyanakkor néha a hangulatteremtő eszközök a dinamika rovására mentek, de sosem zavaróan. […] Úgy tettem le a könyvet, hogy több lettem általa. Gondolatokkal és érzelmekkel gazdagabb, és a stílus miatt szívesen fogom újra elolvasni.”
A teljes kritika Raves blogján található.

Frissítés: A kritika kikerült az rpg.hu-ra is.

Martin Šust, az Ikarie szerkesztőjének Twitter-bejegyzései alapján az Egy csepp málna cseh fordítása már kész és hamarosan megjelenik (a novella mellé írói életrajz és interjú is jár). Nagy megtiszteltetés Jay Lake, Daryl Gregory és  Mercurio D. Rivera mellett szerepelni egy külföldi magazinban.

Remélem, legközelebb már a megérkezett tiszteletpéldány fotójával jelentkezhetek.

Wyquin kérdez

Utólag tudja csak az ember felfogni és átgondolni – amikor ott van, nincs idő másra, mint befogadni és átélni. Minden könyv megjelenése  félig-meddig hihetetlen esemény, különösen, ha az ember arra gondol: még mindig nem írta meg azt a művet, amely az igazi számára. (Nem is írhatja, mert megírva más ember lesz és más jelenti majd számára az elérendő célt, fut hát folyton a délibáb után.) Pár hete azt mondtam Botondnak, aki maga is átélte már a sokadik könyvmegjelenését, hogy kopik a lelkesedés, de most mégis pontosan annyira örültem, mint a legelsőnél.

Köszönöm azoknak, akik eljöttek – köszönöm Nektek –, és remélem, hogy (bár azt ígértem, hangosan fogok beszélni, de erről zavaromban megfeledkeztem) megérte végigülni a beszélgetést. Wyquin jól kérdezett, ha nem jól válaszoltam vagy eltértem a témától, az teljes egészében az én saram.

Kezdés előtt

Szó esett arról, hogyan kerültek egy kötetbe a novellák; mikor és miért írtam őket; beszéltem a Cohors Scriptoriumról (ahonnan, hiába oszlott fel, többen is eljöttek), a Delta Műhely írókörről, amelynek most vagyok tagja és amely hihetetlenül inspiráló közeg egy író számára; miért szeretek novellát olvasni, kiket szeretek olvasni (Roald Dahl, Saki, Ray Bradbury kihagyhatatlanok, mint ahogy Faulkner, Cheever, Munro egyes novellái is); mitől jó egy novella és egy írás általában; hogyan jelenik meg az író személye az írásaiban, mennyire személyesek a kötetben található novellák.

Beszélgetés után dedikáltam is – ez elég lassan szokott menni, minthogy nem szeretem az egyendedikálásokat, és mindig próbálok valami személyeset írni, ezúton is köszönöm a türelmet, remélem, nem kellett nagyon sokat várni rám. Sajnálom, hogy csak pár szót tudtam veletek váltani, holott sok olyan ismerős és ismeretlen eljött, akivel szívesen beszédbe elegyedtem volna, de talán legközelebb több idő jut. Ez vehető ígéretnek is, behajtható rajtam.

Külön örülök azoknak a régi ismerősöknek, akikkel időtlen idők óta nem találkoztam, és azoknak, akik vidékről jöttek el a könyvbemutató kedvéért; az írókörösöknek, a régi Scriptorium tagjainak; a családnak, a család barátainak; az író- és fordítókollégáknak; a barátoknak és legfőképpen azoknak, akik nem azért jöttek, mert ismertek, hanem mert olvassák és kedvelik az írásaimat. (Vagyis jobban belegondolva mindenkinek.)

Egy ismerősöm azt mondta, mikor azon töprengtem, hogy egy könyvbemutatón azok jelennek-e meg inkább, akik miattam jönnek el, vagy azok, akik az írásaim miatt, hogy vegyem úgy, hogy miattam jönnek – akkor ugyanolyan jól érzem magam, de nem fog a fejembe szállni.

Igaza van. Köszönöm, hogy eljöttetek és megosztottátok velem az élményt. Remélem, hogy a novellák tetszenek majd.

A két legjobb dolog aznap

A könyvbemutatóról aztán rohantam haza fürdetni, mert aznap természetesen nem a kötet volt a legfontosabb – csupán a fontos dolgok egyike.

(A könyvbemutatóról más szemmel: Wyquin blogjában és Ravesnél.)

A Nyulak • Sellők • Viszonyok megjelenésének alkalmából a Könyvesblog egyik újságírója, picidzé (vagyis Könyvtáros Testvér) tett föl pár kérdést a kötetről és a jövőbeli tervekről.
Az interjú elolvasható itt.

Frissítve

A Nyulak • Sellők • Viszonyok bekerült a Sárkánytűz bolthálózatba, a budapesti és a szolnoki üzletben 8-ától kapható,  és pár héten belül már valószínűleg a vidéki boltokban is meg lehet találni. Ezen kívül az Animare webboltban is megrendelhető.

Frissítés (okt. 31.): A könyvből kapott a Fókusz (Líra) üzletlánc, a Libri és az Alexandra. Az Írók boltjában szintén kapható. Romániában a Dávid könyvkereskedéstől lehet megrendelni.

Petri György: Horatiusnak rossz napja van

A szeretettel nem tudok mit kezdeni­­­ –
Tartsanak el, és hízelegjenek,
de ugyanakkor hagyjanak békén,
küldjenek pénzt postán.
Azt is unom, hogy hízelegjenek.
Veszítsenek el nagyobb összeget az utcán,
amit majd én véletlenül megtalálok.
Legyenek elragadtatva tőlem a hátam mögött,
hogy én tényleg egészen véletlenül visszahalljam
valakitől, aki nem is tudja, hogy rólam beszél.
Irassák rám a házukat, és haljanak meg.

Most, hogy a yWriter5-öt tesztelem, elgondolkodtam azon, mennyiben befolyásolja az írásomat az, milyen eszközt használok hozzá, bár bevallom, kézírással már nem kísérletezem.

Először azonban kézzel írtam, kockás, majd vonalas füzetbe. Amit megtapasztaltam akkor, hogy a javítás majdhogynem lehetetlen – véges a lap alján a hely a csillagozásoknak, és a sorok fölé beszuszakolt hangyabetűk nem olvashatóak. Egy darabig ráragasztottam a kijavított részre az új lapból kivágott csíkot, és arra írtam az új változatot: ettől ugyan nettebbnek tűnt az oldal, de csak elodázta a felismerést: valódi javításhoz át kell írnom az egész regényt egy másik füzetbe. Nem egy az egyben tettem, menet közben bővítettem, javítottam, szinte csak a jelenetek sorrendjét és egy-két sikerültebb fordulatot tartottam meg. Azt hiszem, ennek, a kézírásnak köszönhető, hogy különösebb szívfájdalom nélkül dobok ki tetemes szövegeket, bár a számítógép, az elektronikus első és második változatok megléte arra csábít, hogy lehetőleg minél több használható részletet összeguberáljak a következő verzióhoz.

A szövegszerkesztő ugyanis áldás és csapda is egyben. Túl könnyű gépelni, majdnem olyan gyorsan, mint ahogy a gondolat rohan – míg kézzel írva idő jutott megrágni a mondatot, mire leírtam –, így hamarabb készülnek el az oldalak, ugyanakkor felületesebbek is, több apró hiba csúszik be. Mivel azonban könnyű javítani is, menet közben vissza-visszaugrálva csiszolom a jelenetet, itt-ott alakítok rajta, és mondanom sem kell, mekkora könnyebbség, hogy létezik vágólap.

Szövegszerkesztőben írva többet kísérletezem, bátrabban belefogok új írásokba, felszabadultabban írok, mert tudom, hogy akármikor kijavíthatom. Sokat old az írói blokkon, ha az ember tudja: amit ír, az csak az első vázlat, bármikor kidobható, csiszolható.

A yWriter viszont valami új. Olyan készségesen kiszolgálja az írói igényeket, hogy az már riasztó. Tárolja a jegyzeteket a karakterekről, helyszínekről, ha akarom, virtuális post-itekkel teleragasztgathatom a dokumentumot. Azon kaptam magam, hogy bár jegyzeteket készíteni sosem szerettem, most mégis megteszem, és így jóval kisebb az esélye annak, hogy apró részletek átalakulnak írás során: a házban a konyha mindig balra lesz az előszobától, az életkorok sem csúsznak el.

A program ráadásul úgy gondolkodik, ahogyan én: fel tudom rajzolni a cselekményívet, viszonyíthatom a jelenetek feszültségtartalmát, át tudom tekinteni a szerkezetet.

Eddig mégsem használtam, a nyilvánvaló előnyök ellenére sem: berzenkedek a gondolattól, hogy kívül tároljam azokat az információkat, amiket az agyamban szoktam elraktározni (az ott összeengedett információk ugyanis termékenyítő hatással vannak egymásra). De látom már, hogy előbb-utóbb áttérek a yWriterre, még ha csupán regényírás céljára is. Könnyebb az írásra koncentrálni, ha minden kéznél van, ha nem kell folyton keresgélni a szövegben korábbi utalások után.

A yWriter amúgy ingyenesen letölthető a Spacejock oldalról, kb. másfél Mb az egész. Részletesebben a 2-es és a 4-es verzióról írtam korábban.